Egy hónapnyi mínusz után ismét pozitív volt májusban az éves szintre számolt brit infláció.
A brit statisztikai hivatal keddi ismertetése szerint a fogyasztói árindex a múlt hónapban 0,1 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál.
Áprilisban ugyanennyivel, 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak éves összevetésben.
Az áprilisi volt az első negatív tizenkét havi infláció Nagy-Britanniában 1960 márciusa óta.
Idén márciusban és februárban zéró, januárban pedig 0,3 százalékos volt a tizenkét havi brit infláció, és már ezek az adatok is mélységi rekordot jelentettek.
A Bank of England – a brit jegybank – számára a kormány által előírt követendő inflációs cél 2 százalék.
Ha ettől a céltól a tizenkét havi infláció bármelyik irányban 1 százalékpontnál nagyobb mértékben eltér, a brit jegybanktörvény alapján a Bank of England kormányzója nyílt levélben köteles magyarázatot adni a brit pénzügyminiszternek az okokról.
Mark Carney, a Bank of England két éve munkába állt kanadai kormányzója kinevezése óta hatodszor lesz kénytelen megírni ezt a levelet George Osborne pénzügyminiszternek. Az elsőt a decemberben kimutatott 0,5 százalékos éves infláció miatt kellett megírnia, és a tizenkét havi inflációs ráta azóta is folyamatosan több mint 1 százalékponttal a 2 százalékos kötelező célszint alatt jár.
Londoni elemzők véleménye szerint Carney a következő hónapokban, sőt akár a következő egy évben is további hasonló levelek sorát írhatja Osborne-nak.
Samuel Tombs, az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics brit gazdasági ügyekkel foglalkozó vezető közgazdásza a májusi inflációs adatok keddi ismertetése utáni gyorselemzésében azt valószínűsítette, hogy ha a nyersanyagárak a jelenlegi szintjük környékén maradnak, a brit fogyasztói árindex a következő hat hónapban épphogy zéró felett mozog majd.
Tombs szerint nem kell túl nagy negatív ársokk ahhoz, a brit gazdaságban ismét negatív tartományba süllyedjen az infláció. Az elemző közölte: a Capital Economics számításai szerint ehhez mindössze 10 százalékkal kellene csökkennie a nyersolaj hordónkénti árfolyamának a jelenlegi 62 dollár körüli szintről.
Tombs várakozása szerint az éves brit inflációs ütemek 2016 egészében is „bőven” a 2 százalékos célszint alatt maradnak.
Mindezek alapján a Capital Economics azzal számol, hogy a Bank of England a következő egy évben sem módosítja több mint hat éve 0,50 százalékos mélységi rekordon tartott alapkamatát.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
