Devizahitelek – Patai: csak fokozatosan oldható meg a probléma

A bankszövetség elnöke biztos benne, hogy lesz megoldás a devizahitelesek ügyében, de november elsejéig véleménye szerint képtelenség megoldani az összes problémát, a kapkodás pedig drámai forintgyengüléssel és az importtermékek, például a benzin árának megugrásával járna, ezért a forintosításra csak fokozatosan, néhány év alatt, tervezetten, 10-15 részletben lát lehetőséget.

Patai Mihály az M1 Az Este című műsorában kifejtette: „meghajlunk a kormány előtt, csak éppen a kormánynak is meg kell hajolnia a realitások előtt”. „Eszünkben sincs Klicskóval bunyózni” – tette hozzá.
A bankszektornak nem a kormány, nem az adófizetők pénzére van szüksége, hanem a kormány és az MNB közreműködésére – mondta a Magyar Bankszövetség elnöke. A teljes forintosításhoz körülbelül 10-12 milliárd svájci frankra lenne szükség, ekkora frankkereslet drasztikusan rontaná a forint árfolyamát. „Hangsúlyozom, hogy nem 300, 400 forintról, hanem sokkal többről van szó” – mondta, hozzátéve, hogy abban a pillanatban kétszeresére nőne például a benzin ára. „Szétverjük azt a stabilitást, amit az elmúlt években sikerült megteremteni” – hívta fel a figyelmet. Úgy vélte, a kormány a november 1-jei határidő következményeit nem gondolta végig.
A fokozatos megoldás Patai Mihály szerint 1-2 milliárd svájci frankos átváltási ütemet jelenthetne több éves ütemezésben, amelyhez a forrás az MNB és a svájci nemzeti bank közötti tárgyalások, vagy ha lehetőség van rá a jegybanki tartalékok terhére biztosítható.
Arra kérdésre, hogy egyetért-e Orbán Viktor megjegyzésével, miszerint a bankok tekintsék erkölcsi kötelességüknek a probléma megoldását azt válaszolta: ezzel egyetért, de továbbra is úgy gondolja, szakmailag védhető az álláspontjuk, nem követtek el hibákat. Hozzátette ugyanakkor: ez az ügy már rég nem bankszakmai kérdés, politikai, társadalmi és etikai kérdés is.
A lehetséges megoldások közé sorolta Patai Mihály az árfolyamgát kedvezőbbé tételét, amelyet már 170 ezer ember választott.
Megismételte: a kérdésben nem lehet erőszakoskodni, a problémát így „ahogy elő van terjesztve” november elsejéig nem lehet megoldani, csak közösen.
A bankszövetség és a kormány között szakértői szinten folynak a tárgyalások. Matolcsy György jegybankelnökkel kedden reggel találkozott Patai Mihály. Szavai szerint a jegybankelnök azt mondta: az MNB mérlegelni fogja a kormány döntéseinek támogatását, de csak akkor jelentkezik partnerként, amikor a kormány határozott gazdaságpolitikai lépésekkel és koncepcióval rendelkezik a devizahitel ügyben. Mint mondta, a magánbeszélgetésben a jegybankelnök megerősítette: nem gondolja azt, hogy néhány hét alatt 12 milliárd svájci franknyi konverziót végre lehet hajtani. Ez Patai Mihály veszélyes gondolat, ebbe belerokkanna a bankszektor, Magyarország ezzel a gazdasági erővel nem tud néhány hónap alatt 12  milliárd svájci franknyi pénzt konvertálni, „ez túl nagy falat nekünk, még a németeknek, vagy az olaszoknak is az lenne”. A bankszektorban pedig Patai Mihály szerint csak két bank maradna, amely kibírná tőkével, a többit fel kellene tőkésíteni.(MTI)

Scroll To Top