Több milliárd koronás bevételhez juthat a jövőben a cseh költségvetés, miután csütörtökön a szenátus is jóváhagyta az állami vállalatokról szóló törvény módosítását, amelyet a képviselőház már korábban szentesített. A jogszabályt érvénybe lépéséhez már csak Milos Zeman államfőnek kell aláírnia, ami ebben az esetben formalitás.
A törvény eddig nem tette lehetővé, hogy az állami vállalatok által létrehozott nyereséget az állami költségvetésbe vigyék át. A nyereség felhasználásáról mindig a menedzsment, illetve részvénytársaságok esetében a közgyűlés döntött.
A módosítás szerint az állami vállalatok ezentúl kötelesek lesznek létrehozni egy „alapítói alapot”. A cég alapítója, tehát az állam képviselője, pedig minden esetben eldönti, hogy a nyereség milyen részét viszi át ebbe az alapba, és a cégvezetésnek ezt kötelessége lesz megvalósítani. Az „alapítói alapba” került pénzekről a konkrét cégalapító, például valamelyik minisztérium azonban csak a kormány egyetértésével dönthet.
A kormány eredeti javaslatát a parlamenti vita során úgy módosították, hogy a múltbeli felhalmozott nyereséget is át lehet vinni ebbe az alapba.
Petr Bendl mezőgazdasági miniszter újságíróknak elmondta, hogy a tárca alapította erdőgazdálkodással foglalkozó Lesy CR számláján például jelenleg mintegy 12 milliárd korona van, a szintén az agrárszektorhoz tartozó Budejovicky Budvar sörgyár számláján pedig mintegy kétmilliárd korona halmozódott fel.
Csehországban jelenleg 25, az állam által alapított cég működik.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
