Cseh választás – Nehéznek ígérkezik a kormányalakítás

Nehéz lesz az új kormány megalakítása Csehországban, mert az előre hozott képviselőházi választáson a parlamentbe bejutott hét párt programjai között nagyok az eltérések – derült ki a pártelnökök szombat esti televíziós vitájából.

A választás végeredménye szerint a 200 tagú képviselőházba bejutott hét párt között a következőképpen oszlanak meg a mandátumok: Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD-20,45 százalékos eredmény a választáson) 50, IGEN (ANO-18,65) 47, Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM-14,91) 33, TOP 09 (11,99) 26, Polgári Demokratikus Párt (ODS-7,72) 16, Virradat (Úsvit-6,88) 14, Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDS-CSL-6,78) 14 mandátum.
A választási részvétel 59,48 százalék volt, alacsonyabb mint 2010-ben.
A CSSD eredeti elképzelése, hogy egyszínű kormányt alakít a kommunisták külső támogatásával, már nem reális, mert a két pártnak együtt is csak 83 képviselője van az alsóházban.
Bohuslav Sobotka, szociáldemokrata pártelnök a vitában elmondta, hogy az ODS-en és a TOP 09 párton kívül mindenkivel tárgyalni akarnak a jövőbeni kormányról.
Andrej Babis, az IGEN elnöke módosítva korábbi nyilatkozatait azt mondta, hogy ha a mozgalmat kormányalakítás ügyében megszólítják, nem zárkózik el az egyezkedés elől. Továbbra sem mondta ki azonban egyértelműen, hogy az IGEN hajlandó lenne-e kormányzati szerepet vállalni.
Vojtech Filip, a kommunisták vezetője arról biztosította a szociáldemokratákat, hogy számolhatnak pártja támogatásával. Filip szerint Sobotkának az IGEN-nel is tárgyalnia kellene.
A TOP 09 és az ODS vezetői, Karel Schwarzenberg és Miroslava Nemcová kijelentették, hogy pártjaik ellenzékben maradnak.
A KDU-CSL és a CSSD között nehezen feloldható ellentét van, elsősorban az egyházi kárpótlás kérdésében – válaszolta egy kérdésre Pavel Belohrádek, kereszténydemokrata elnök. Kollégáihoz hasonlóan úgy vélte, hogy az új kormánynak legalább három párt együttműködésén kell alapulnia. Hozzátette, hogy pártja hajlandó lenne támogatni egy CSSD-IGEN koalíciót.
Tomio Okamura, a Virradat elnöke azt mondta, hogy pártja “konstruktív ellenzék” kíván lenni, s nem számol kormányzati szereppel.
Egy, a cseh közszolgálati televízió számára készített gyors felmérés szerint a cseh lakosság 80 százaléka úgy véli, hogy a választás nem oldotta meg a belpolitikai válságot.(MTI)

Scroll To Top