Cseh kormányválság – Előre hozott választást akar a csehek 72 százaléka - Gazdasagportal.hu

Cseh kormányválság – Előre hozott választást akar a csehek 72 százaléka

A csehek több mint hetven százaléka a képviselőház feloszlatását és előre hozott választást szeretne – derült ki abból a felmérésből, amelynek eredményét szombaton hozták nyilvánosságra Prágában.

A Median közvélemény-kutató intézet a közszolgálati Cseh Rádió (CRo) számára a hét második felében készített országos felmérése szerint a megkérdezettek 72 százaléka állította, hogy a jelenlegi belpolitikai válságot a képviselőház feloszlatásával és előre hozott választás megtartásával kellene megoldani. Ugyancsak 72 százalék jelezte, hogy részt akar venni az őszi voksoláson. Mindössze 22 százalék jelentette ki, hogy nem vesz részt a választáson, hat százalék pedig azt állította, hogy még nem tudja.
A felmérésből kiderült, hogy az új választások iránt nagy számban azok is érdeklődnek, akik 2010-ben nem vettek részt a voksoláson. A Median szerint a 2010-ben hiányzók 40 százaléka állította, hogy most biztosan részt venne a választáson.
Szociológusok úgy vélik: ha ez a részvétel beigazolódna, az jelentősen átalakíthatná a politikai színpadot, mégpedig a baloldal javára.
“Ha ez a helyzet a választásokon beigazolódna, nagymértékben módosulhatnának a pártok preferenciái. Ez a baloldalnak lenne jó, mert 2010-ben éppen a baloldali szavazók maradtak nagyarányban távol az urnáktól” – nyilatkozta Daniel Prokop, a Median képviselője a rádiónak.
A felmérés azt is kimutatta, hogy a csehek több mint fele egyértelműen pozitívnak minősítette Milos Zeman köztársasági elnöknek az utóbbi hetekben a válság kezelésére tett intézkedéseit, amelyeket főleg a jobboldal élesen bírált.
Csehországban azután alakult ki belpolitikai válság, hogy Petr Necas miniszterelnök júniusban korrupciós botrányok miatt lemondásra kényszerült.
A Milos Zeman államfő által kinevezett Jirí Rusnok miniszterelnök és szakértői kormánya most szerdán nem kapta meg a parlamenti alsóház bizalmát. Rusnok jelezte, hogy kedden benyújtja lemondását a köztársasági elnöknek. Közben a parlament három pártja – szociáldemokraták, kommunisták, TOP 09 – megegyezett abban, hogy kezdeményezik a parlament feloszlatását. Ehhez a 200 tagú alsóház 120 képviselőjének igenjére van szükség. Ha a parlament megszavazza a szükséges határozatot, az államfőnek fel kell oszlatnia az alsóházat és új választást kell kiírnia, amelyet 60 napon belül kell megtartani.(MTI)

Scroll To Top