A Waberer’s International Nyrt. harmadik negyedévi árbevétele 182,6 millió euró volt, ami szinte teljesen megegyezik a 2017. harmadik negyedévi 182,3 millió euróval – közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Olvass tovább »OTP: dinamikusan nő a hitelezés
Az OTP Bank hitelezése mind csoportszinten, mind az anyabank tevékenységét tekintve dinamikusan nő – mondta Bencsik László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese az OTP Csoport 2018. harmadik negyedéves eredményeit ismertető sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2018: OTP: az elemzői várakozásokat meghaladó 85,9 milliárd forint nyereség a harmadik negyedévben
Az OTP Bankcsoport az elemzői várakozásokat meghaladó, 85,9 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el a harmadik negyedévben, 4 százalékkal kevesebbet az előző negyedévinél, és 8 százalékkal többet az egy évvel korábbinál – derül ki a bankcsoport Budapesti Értéktőzsde (BÉT) ...
Olvass tovább »Richter: az Esmya visszaesése a negyedéves profitcsökkenés fő oka
A Richter Gedeon Nyrt. elsősorban az Esmya originális gyógyszer forgalmának visszaesésével, valamint a romániai nagykereskedelmi forgalom kiesésével és a rubel gyengülésének árfolyamhatásával magyarázza a harmadik negyedév nyereségének jelentős csökkenését.
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2018: Visszaesett a Richter nyeresége a harmadik negyedévben
A Richter Gedeon Nyrt. 9,077 milliárd forint adózott eredményt ért el a harmadik negyedévben, ami 43,4 százalékkal marad el az előző év azonos időszakának profitjától.
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2018: Az utóbbi három év legjobb negyedéves eredményét érte el a Mol-csoport
A Mol-csoport 708 millió dollár tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idei harmadik negyedévben, 23 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában, ez az utóbbi három év legjobb negyedéves eredménye – közölte a Mol ...
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2018: Nőtt az Appeninn árbevétele és nyeresége az első fél évben
Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. 2,7 millió eurós árbevétellel zárta az idei első fél évet, míg tavaly ugyanebben az időszakban 2,6 millió eurós árbevételt ért el; kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) pedig 955 ezer euró volt a tavalyi ...
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2018: Csökkent a PannErgy Csoport nyeresége az első fél évben
A PannErgy Csoport EBITDA mutatója javult, árbevétele és nyeresége azonban mérséklődött az első fél évben az egy évvel korábbihoz képest, miután a második negyedév átlagosnál magasabb hőmérséklete miatt a távfűtési idény korábban fejeződött be idén – közölte a társaság a ...
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2018: Nőtt az ANY Biztonsági Nyomda árbevétele és nettó eredménye
Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. 15,636 milliárd forint nettó árbevételt és 624 millió forint nettó nyereséget ért el az első fél évben. Az árbevétel 3,432 milliárd forinttal (28,1 százalékkal), az eredmény pedig 88 millió forinttal (16,4 százalékkal) magasabb az egy ...
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2018: OTP – 89,5 milliárd forint adózott nyereség a második negyedévben
Az OTP Bankcsoport az elemzői várakozásokat jelentősen meghaladó, 89,5 milliárd forintos konszolidált adózott nyereséget ért el a második negyedévben, 38 százalékkal többet az előző negyedévinél, és 11 százalékkal többet az egy évvel korábbinál – közölte a bankcsoport a Budapesti Értéktőzsde ...
Olvass tovább »Telekom: átlag feletti teljesítmény az első fél évben
A Magyar Telekom átlag feletti teljesítményt ért el a magyar piacon az év első felében, a növekedés negyedévről negyedévre stabil, minden szegmensben – mondta Szabó János, a Magyar Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese a cég második negyedévi eredményeit értékelő sajtóbeszélgetésen csütörtökön Budapesten.
Olvass tovább »Magyar Telekom: a várakozásokat meghaladó nyereség a második negyedévben
A Magyar Telekom Nyrt. folytatódó tevékenységből származó nettó nyeresége 15,5 milliárd forint lett 2018 második negyedévében, 42,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét. Az elemzők 14,1 milliárd forint adózott nyereséget vártak a második negyedévre.
Olvass tovább »A Graphisoft Park 2,308 millió euró nettó nyereséget ért el az első fél évben
A Graphisoft Park SE szabályozott ingatlanbefektetési társaság (SZIT) az első fél évben 2,308 millió euró nettó nyereséget ért el a korábbi gyakorlattal (pro forma) készült beszámoló szerint, 479 ezer euróval, 26 százalékkal többet, mint tavaly a hasonló időszakban, ami megfelel ...
Olvass tovább »Nagyobb bevételt és kisebb eredményt ért el a Waberer’s a második negyedévben
A Waberer’s International Nyrt. 184,5 millió euró árbevételt ért el 2018. második negyedévben, ez 16,8 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest – közölte a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2018: Megemelte év végi eredmény-célkitűzését a Mol-csoport
A Mol-csoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 1,3 milliárd dolláros szinten maradt az idei első fél évben, hasonlóan 2017 azonos időszakához, ennek alapján a vállalat 2,4 milliárd dollárra emelte év végi EBITDA-célkitűzését a korábbi 2,2 milliárd dollárról ...
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2018: A vártnál jobban nőtt a Richter nyeresége a második negyedévben
A Richter Gedeon Nyrt. a második negyedévben 24,704 milliárd forint konszolidált nettó nyereséget ért el, ami 75,6 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakinál – közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön.
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2018 Q2: Jelentős növekedést ért el a Duna House a második negyedévben
A fő üzleti szegmensekben az idei második negyedévben is kétszámjegyű bővülést tudott elérni a Duna House csoport, az ingatlanközvetítési jutalékok és a saját iroda szegmens rekordszintet ért el.
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2018: A CIG Pannónia az első negyedévben 615 millió forint adózott eredményt ért el
A CIG Pannónia csoport (a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt., és a konszolidációba bevont társaságai) a nemzetközi számviteli szabványok (IFRS) szerinti adózott eredménye 615 millió forint volt, szemben az egy évvel korábbi 2,5 milliárd forinttal – közölte a társaság a Budapesti ...
Olvass tovább »Az OTP erős piaci pozíciókkal rendelkezik a jelzálog- és a személyi hitelezésben
Az OTP erős piaci részesedéssel rendelkezik a magyarországi jelzálog- és személyi hitelek folyósításában, és a hazai lakossági megtakarítások terén is – mondta Bencsik László vezérigazgató-helyettes a bank pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2018: Az OTP 65 milliárd forint adózott nyereséget ért el az első negyedévben
Az OTP-csoport a várakozásoknál magasabb, 65,0 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el az első negyedévben, ami 5 százalékkal alacsonyabb az előző negyedévinél, és 23 százalékkal meghaladja az egy évvel ezelőttit – közölte az OTP Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde ...
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2018: Jelentősen nőtt a Magyar Telekom nyeresége
A Magyar Telekom Nyrt. folytatódó tevékenységből származó nettó nyeresége az elemzői várakozásokat jelentősen meghaladva 4,1 milliárd forinttal 8,9 milliárd forintra emelkedett 2018 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest. Az elemzők 7 milliárd forint adózott nyereséget vártak.
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2018: Stagnáló árbevételt vár 2018-ra a Richter
Stagnáló árbevételt vár 2018 egészére a Richter Gedeon Nyrt. a devizaárfolyamok változatlanságát feltételezve, és nem számítva az Esmya készítmény forgalmának alakulását – mondta Orbán Gábor, a vállalat vezérigazgatója sajtóbeszélgetésen kedden Budapesten.
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2018: A vártnál kevésbé csökkent a Richter nyeresége az első negyedévben
Növekvő árbevételről és az elemzői várakozásokhoz képest kevésbé csökkenő adózott eredményről számolt be a Richter Gedeon Nyrt. a kedden közzétett első negyedéves tőzsdei gyorsjelentésében.
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2018: A piaci várakozások szerint alakult a Mol első negyedévi teljesítménye
A Mol-csoport 158,11 milliárd forint tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idei első negyedévben, ami 12,6 százalékkal alacsonyabb az előző év azonos időszakában elért 178,09 milliárd forintnál – derül ki a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken ...
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2018: Több mint háromszorosára nőtt a CIG Pannónia adózott eredménye
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. adózott eredménye tavaly elérte a 2,59 milliárd forintot, ami lényegesen magasabb az egy évvel korábbi 0,72 milliárddal szemben – közölte a társaság éves jelentésében pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2018: Várakozáson felüli eredménnyel zárta a Waberer’s a 2017-es pénzügyi évet
A budapesti központú Waberer’s International Nyrt., Európa vezető vállalata a komplett rakományok (FTL) fuvarozásának piacán, ma ismertette a 2017. év pénzügyi beszámolóját, amelyet 2018. április 16-án fogadott el a közgyűlés. A Waberer’s kiemelkedő teljesítménnyel zárta a tavalyi évet, ami a ...
Olvass tovább »2017 negyedik negyedévében és a teljes 2017. évet tekintve egyaránt a várakozásokon felül teljesített a Waberer’s
A budapesti központú Waberer’s International Nyrt., Európa vezető vállalata a komplett rakományok (FTL) fuvarozásának piacán, ma ismertette a 2017. december 31-én zárult három hónap pénzügyi eredményeit. A Waberer’s 2017. évi kiemelkedő teljesítménye a vállalat organikus és inorganikus terjeszkedésen alapuló stratégiájának ...
Olvass tovább »Nőtt az ANY Biztonsági Nyomda árbevétele és eredménye
Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. 5 százalékkal magasabb árbevételt és szintén 5 százalékkal jobb eredményt ért el tavaly az előző évhez képest; a társaság igazgatósága a közgyűlésnek a teljes eredmény osztalékként kifizetését javasolja, ami részvényenként 79 forintot jelent – közölte ...
Olvass tovább »Osztalék 2018: Az OTP 61,3 milliárd forint osztalékot fizet a 2017-es eredményéből
Az előző évinél 15 százalékkal több, 61,3 milliárd forint osztalék kifizetését tervezi az OTP csoport a 2017-es eredményből – jelentette be az OTP Bank elnök-vezérigazgatója sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
Olvass tovább »Gyorsjelentés: Az OTP 2017-ben 281 milliárd, a 4. negyedévben 68 milliárd forint adózott eredményt ért el
Az OTP Bankcsoport az elemzői várakozásoknál is nagyobb, az egy évvel korábbit 159 százalékkal meghaladó 68,454 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el 2017 utolsó negyedévében, így a csoport éves adózott eredménye 281,339 milliárd forint lett, szemben az előző évi ...
Olvass tovább »Gyorsjelentés: A Magyar Telekom nyeresége 5,2 milliárd forint volt 2017. negyedik negyedévében
A Magyar Telekom Nyrt. konszolidált nettó nyeresége 2017. negyedik negyedévében 5,2 milliárd forintra romlott a 2016-os negyedik negyedévi 20,2 milliárd forinthoz képest, ami a 2016 utolsó negyedévében könyvelt egyszeri nyereségadó-javulás hatását tükrözi. Az elemzők 5,4 milliárd forint adózott nyereséget vártak.
Olvass tovább »Gyorsjelentés: Jó évet zárt a CIG Pannónia 2017-ben
A CIG Pannónia biztosítási díjbevétele csoportszinten elérte a 26,933 milliárd forintot 2017-ben, ami az előző évhez képest 42 százalékos növekedés. Az adózott eredmény 2,598 milliárd forint volt. Az egy részvényre jutó eredménye 40,8 forintra emelkedett az előző évi 11,6 forintról ...
Olvass tovább »Gyorsjelentés: Az INA minden területen növelte bevételét
Az INA horvát olajipari vállalat 2017-ben minden területen növelte bevételét húsz százalékkal a 2016-os évhez képest: a nettó nyereség elérte 1220 millió kunát (50,4 milliárd forint), 2016-ban ez mindössze 101 millió kuna volt (4,1 milliárd forint).
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2018 – Mol: az évtized legmagasabb profitját érte el a vállalatcsoport tavaly
A Mol-csoport nettó eredménye elérte a 307 milliárd forintot (1,11 milliárd dollár) tavaly, ami 18 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, ezzel az évtized legmagasabb profitját sikerült elérni 2017-ben – tette közzé az olajtársaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2018: A Richter nyeresége 21,1 százalékkal csökkent 2017-ben
A Richter Gedeon Nyrt. 2017-ben 52,86 milliárd forint konszolidált nettó nyereséget ért el, ami 21,1 százalékkal kisebb az előző évinél – közölte hétfőn a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Olvass tovább »Nőtt az ANY Biztonsági Nyomda árbevétele és nettó eredménye, a cég új éves rekordárbevételre számít
Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. 18,58 milliárd forint nettó árbevételt és 852 millió forint mérleg szerinti eredményt ért el az első kilenc hónapban, az árbevétel éves szinten 0,7 százalékkal nőtt, az eredmény pedig 1,2 százalékkal magasabb a tavalyi első három ...
Olvass tovább »
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
