Mintegy kétmilliárd forintból épített új energiaellátást biztosító alállomást a Nemzeti Közművek villamoshálózat elosztó társasága, a Démász Hálózati Elosztó Kft. a kecskeméti Kósafalu városrészben.
Olvass tovább »KSH: júliusban 30,1 százalékkal nőttek a külföldiektől származó szállásdíjbevételek
Júliusban a külföldiektől származó szállásdíjbevételek 30,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a belföldi vendégek 8,1 százalékkal költöttek többet szállásdíjra – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn kiadott jelentéséből.
Olvass tovább »Orbán: sürgős választ igényel a népességfogyás
Sürgős választ kell adni az európai népesedési problémára, de a népességfogyást nem migrációval, hanem a családpolitika erősítésével kell megoldani – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális bizottsága négynapos budapesti ülésének nyitónapján.
Olvass tovább »A jelzáloghitel piacon a közel 16%-os részesedéssel saját csúcsot döntött a K&H
2017 első félévében a K&H Banknak 90 milliárd volt az új kihelyezése a kkv, illetve a vállalati szektorban. David Moucheron, a K&H Bank Csoport vezérigazgatója elmondta, a gazdasági növekedésbe vetett hit, és az alacsony kamatkörnyezet szerencsés együttállása hajtja a piacot.
Olvass tovább »Mai számok
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
Olvass tovább »WHO-igazgató: javul az általános egészségi állapot Magyarországon
Általában javul az egészségi állapot Magyarországon, miként az Európai Unióban is, de még sok a tennivaló – mondta Jakab Zsuzsanna, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
Olvass tovább »Magyarországra is elhozta a jövő irodai megoldásait a Xerox
A 25 éves Xerox Magyarország idén ősszel újabb jelentős mérföldkőhöz ért el. Az éves szinten több mint 7,5 milliárd forintos forgalmat elérő, üzleti pozícióit stabilan őrző technológiai cég – követve az anyavállalat egész világra kiterjedő döntését – teljes egészében megújította ...
Olvass tovább »Együttműködési megállapodást kötött a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és a Takarékbank
A fenntartható szőlő-, és bortermelés elősegítésére, célzott finanszírozás bevezetésére együttműködési megállapodást kötött a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) és a Takarékbank – jelentették be a szervezetek vezetői sajtótájékoztatón szombaton Budapesten.
Olvass tovább »Mai számok
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
Olvass tovább »A MOL benzinkutak bojkottjára szólított fel Traian Basescu
A MOL benzinkutak bojkottjára szólította fel a romániai autósokat Traian Basescu, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke, aki azt sérelmezte, hogy a benzinkutaknál „az autonóm Székelyföld” térképét forgalmazzák.
Olvass tovább »Varga Mihály: az innováció erősítése és a stabilitás megőrzése alapvető
Magyarország európai felzárkózásához és versenyképességének erősítéséhez elengedhetetlen a biztonság és stabilitás megőrzése, az államadósság további mérséklése, a vállalkozások innováció iránti nyitottságának növelése – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szombaton, az 55. közgazdász-vándorgyűlésen, Egerben.
Olvass tovább »A King Kong plakátja is szerepel a BÁV őszi plakátaukcióján
Herpai Zoltán legendás King Kong plakátja mellett népszerű magyar és külföldi filmek, zenés és koncertfilmek, valamint idén először reklámok és kiállítások plakátjaira is licitálhatnak az érdeklődők a BÁV 5. plakátaukcióján, amelyet szeptember 19-én tartanak Budapesten.
Olvass tovább »Budapestre érkezett a világ legmodernebb utasszállító repülőgépe
Budapestre érkezett a Lufthansa színeiben a világ legmodernebb szélestörzsű utasszállító repülőgépe, az Airbus A350-es.
Olvass tovább »Tesco-sztrájk – Tesco: hat hipermarket zárt be
A Tesco áruházak többsége továbbra is nyitva tart, jelenleg 6 hipermarket, és több kisebb üzlet bezárását rendelték el, mert nem tudták volna a vásárlókat a megszokott színvonalon kiszolgálni – közölte a Tesco sajtóosztálya pénteken az MTI-vel.
Olvass tovább »Kissé meglepte a piacokat az augusztusi inflációs adat
A mai napon publikálták az augusztusi inflációs számokat. Az adat a maga 2,6%-os növekedésével kissé meglepte az elemzőket. Dunai Gábor, az OTP elemzője szerint néhány negyedéven belül elérhetővé válik az MNB inflációs célja.
Olvass tovább »A hitelkiváltással több ezer forintot lehet spórolni
A régebbi, kedvezőtlen hitelek kiváltásával több ezer forintot lehet spórolni havonta, érdemes több pénzintézet kínálatát összehasonlítani – mondta az MNB felügyeleti szóvivője pénteken az M1 aktuális csatornán.
Olvass tovább »Végleges az országos kereskedelmi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség pályázati felhívása
A reklámhangerősségre vonatkozó előírások és a közösségi médiaszolgáltatásra vonatkozó szabályok megsértése miatt bírságolt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület véglegesítette az országos kereskedelmi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség pályázatát, és hatvannapos időtartamra ideiglenes hatósági szerződést kötött a Békéscsaba ...
Olvass tovább »Háromszorosára nőtt az MKB eredménye
Az MKB csoport az első fél évet 20,5 milliárd forintos adózás előtti eredménnyel zárta, ami az egy évvel korábbi 6,8 milliárd forint háromszorosa – közölte az MTI-vel pénteken a pénzintézet.
Olvass tovább »Matolcsy György: az eurózóna válságkezelése a magyarhoz képest kudarcot vallott
Az eurózóna hagyományos eszközökre alapozó válságkezelése kudarcot vallott az újszerű megközelítésekre és célzott válaszokra épülő magyar modell tükrében, elsősorban az eurózóna, illetve az unió gazdaságpolitikai és politikai felfogása miatt – jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke csütörtökön, az ...
Olvass tovább »Emelkedett az üzemanyagok ára
Emelte bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.
Olvass tovább »A PEPCO megnyitotta a 100. magyarországi üzletét
Fontos mérföldkőhöz ért Magyarországon a ruházati cikkeket és lakásfelszereléseket forgalmazó PEPCO. A vállalat 2017. szeptember 7-én új üzletet nyitott a Corvin Plázában, amellyel 100 üzletre bővült az országos kereskedelmi hálózata. A dinamikusan növekvő PEPCO 2015 óta van jelen Magyarországon, európai ...
Olvass tovább »A magyar ingatlanpiac szereplői a legoptimistábbak a régióban egy felmérés szerint
A magyar ingatlanpiac szereplői a legoptimistábbak a régióban a RICS nemzetközi ingatlanszakmai szervezet idei második negyedéves jelentése szerint – mondta Noah Steinberg, a WING Zrt. elnök-vezérigazgatója és a RICS elnöke, a szervezet által rendezett háttérbeszélgetésen csütörtökön.
Olvass tovább »E-sport szakosztályt hozott létre az MTK
A magyar sportegyesületek közül elsőként az MTK Budapest hozta létre e-sport szakosztályát.
Olvass tovább »NGM: továbbra is teljesíthető a 2,4 százalékos GDP-arányos hiánycél
Az uniós módszertan szerinti 2,4 százalékos GDP-arányos hiánycél, az államháztartás stabilitásának megőrzése mellett, továbbra is biztonsággal teljesíthető – mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán a legfrissebb államháztartási adatokról.
Olvass tovább »Keressük a legjobb hazai családi vállalatokat
A családi vállalkozások hosszú távon fenntartható működése a társadalom és a gazdaság fejlődéséhez egyaránt nélkülözhetetlen. A K&H ezért idén is várja a K&H családi vállalatok kiválósági díjra azon cégek jelentkezését, akik a sikeres működés mellett a családi értékek megőrzését, a ...
Olvass tovább »Orbán: 100 millió forintra emelik a hitelkeretet a Széchenyi kártya program több hiteltípusában
A Széchenyi kártya program legtöbb hiteltípusában 100 millió forintra emelik a felvehető maximális hitelkeretet – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a KAVOSZ Zrt. ünnepségén, amelyen átadták a 250 ezredik Széchenyi kártyát.
Olvass tovább »Három konkurensét vette meg idén nyáron a Szallas.hu
A kedvezményes szálláscsomagok online piacán vásárolt fel három céget a Szallas.hu csoport: a 2017. augusztus 31-ével záródó akvizíciók keretében a csakutazas.hu, a nemaradjle.hu és a sporoljvelem.hu oldalak kerültek a cég tulajdonába.
Olvass tovább »MNB: a jegybank lehetőségként tekint a fintech forradalomra
Elkerülhetetlen a pénzügyi technológiai (fintech) forradalom a pénzügyi rendszerben, a jegybank alapvetően lehetőségként tekint az új megoldásokra – mondta a Figyelő című hetilap csütörtöki számában megjelent interjúban Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti alelnöke.
Olvass tovább »Forbes: Csányi Sándor és agrárbirodalma vezeti a magyar vállalkozások listáját
Csányi Sándor és agrárbirodalma vezeti a 25 legnagyobb magyar családi vállalkozás listáját, amelyet a Forbes magazin állított össze; a harmadik alkalommal közölt lista a lap szeptemberi számában jelent meg.
Olvass tovább »Ismét Magyarországon rendezik meg a Gyorstávírász Világbajnokságot
Több mint két évtized után ismét Magyarországon rendezik meg a Gyorstávírász Világbajnokságot, melynek keretében a világ legjobb távírászait látja vendégül péntektől a Magyar Rádióamatőr Szövetség (MRASZ) Esztergomban.
Olvass tovább »Háromezren maradtak víz nélkül Pomázon
Háromezer ember maradt víz nélkül Pomázon, mert meghibásodott egy nagynyomású vízvezeték – közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szerdán az MTI-vel.
Olvass tovább »Kvótaper – Varga: hosszú távon az európai döntések nem befolyásolják a gazdaság lehetőségeit
Ki kell értékelni az Európai Bíróság kvótaperben hozott döntését, meg kell nézni az indoklást, hosszú távon azonban az európai döntések alapvetően nem befolyásolják a magyar gazdaság lehetőségeit – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Európai Bíróság döntésének gazdasági hatására vonatkozó ...
Olvass tovább »MNB-alelnök: az euró bevezetéséhez Magyarországnak új konvergencia kritériumokat kell teljesítenie
Magyarországnak új konvergencia kritériumokat kell meghatároznia és teljesítenie az euró sikeres bevezetéséhez a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke szerint.
Olvass tovább »Online is igényelhető a diákhitel
A Diákhitel Központ Zrt. bevezeti az elektronikus aláírással történő szerződéskötést, így szerdától online is igényelhető a diákhitel – jelentette be Bugár Csaba, a társaság vezérigazgatója szerdán, Budapesten sajtótájékoztatón.
Olvass tovább »Magyar találmány forradalmasítaná az egészségügyi eszközök piacát
Magyar cég magyar találmánnyal segíthetne az egészségügyi eszközök forradalmasításában, és az emberéletek megmentésében. Nagy Antallal, a Dispomedicor Zrt. elnök-vezérigazgatójával beszélgettünk a vállalatot érintő nehézségekről és lehetőségekről.
Olvass tovább »A válság óta tartó hitelleépítési trend tartósan megfordult az utóbbi időben
A nemrég megjelent MNB banki statisztikákból kiderült, hogy a háztartások közel 30, a vállalatok pedig 60 milliárd forinttal több hitelt vettek fel, mint amennyit visszafizettek. Most már ki lehet jelenteni, hogy válság óta tartó tartós hitelleépítési trend megfordult.
Olvass tovább »
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
