A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 577,32 pontos, 1,46 százalékos emelkedéssel, 40 131,37 ponton zárt szerdán.
Olvass tovább »A Magyar Telekom Csoport nyerte a Deloitte Zöld Béka Díjat idén
A Magyar Telekom Csoport nyerte idén a legjobb fenntarthatósági jelentésnek járó Deloitte Zöld Béka Díjat, amelyet 17. alkalommal hirdetett meg az üzletviteli és vezetési tanácsadó cég.
Olvass tovább »Kevés bank áll készen a PSD2-re és a nyílt bankolásra, pedig közel a határidő
A PSD2 elfogadása megnyitja az utat a nyílt bankolás felé, azáltal, hogy szabványosított hozzáférést biztosít az ügyféladatokhoz és a banki infrastruktúrához. A PWC kutatásából kiderült azonban, hogy kevés intézet áll készen a bevezetésre hazánkban és az EU-ban egyaránt.
Olvass tovább »Varga Mihály szerint a hiány a tervek szerint alakul, az államadósság pedig csökken idén
A hatéves bérmegállapodás és az adócsökkentések nem befolyásolták az államháztartás helyzetét, a kiadások a terveknek megfelelően alakulnak, a 2,4 százalékos hiánycél biztonsággal teljesíthető, a GDP-arányos államadósság pedig csökkenő pályán marad – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter éves meghallgatásán szerdán az ...
Olvass tovább »Egyre tudatosabbak a magyar hitelfelvevők, javult a pénzügyi szolgáltatók megítélése
A Provident Pénzügyi Zrt., illetve anyavállalata, az International Personal Finance (IPF) által végzett, öt országra kiterjedő reprezentatív kutatás szerint az elmúlt egy év során jelentősen javult a magyar válaszadók bizalma a bankok és kölcsönöket nyújtó pénzügyi szolgáltatók iránt. A felmérés ...
Olvass tovább »Trendforduló az informatikai felsőoktatásban
Ebben az évben robbanásszerűen emelkedett a felvett informatikus hallgatók száma, mondta el Laufer Tamás az IVSZ elnöke. Ez 10%-kal több hallgatót jelent az előző évhez képest, de még így is kb. 30 ezer informatikus hiányzik Magyarországon.
Olvass tovább »Az MNB tízmilliós bírságot szabott ki a KEG négy vezető beosztású tisztségviselőjére, és 13 milliót a cégre
A KEG Közép-európai Gázterminál Nyrt. (KEG) igazgatótanácsi és auditbizottsági tagjai jogsértően megakadályozták a cég 2015. évi jelentésének közzétételét, ezért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 10 millió forint bírságot szabott ki együttesen a négy emberre. Mivel a cég a tavalyi éves ...
Olvass tovább »Olcsóbbak lesznek a vasúti e-vonatjegyek
Olcsóbbak lesznek a magyarországi vasúttársaságok e-vonatjegyei decembertől, az automatás vásárlásoknál öt százalékos lesz a kedvezmény, az otthon nyomtatott vagy mobileszközön bemutatott menetjegyeké pedig tíz százalékra nő december 10-től, a MÁV-START egyes járataira 20 százalékkal csökkentheti az e-jegy árakat – közölte ...
Olvass tovább »Kamatdöntés – Az MNB a bankokkal is egyezteti a bejelentett két nemkonvencionális eszköz alkalmazását
A jövő héten a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetése összeül a kereskedelmi bankok szakembereivel, hogy megvitassák a kedden bejelentett két nemkonvencionális monetáris eszköz bevezetésének feltételeit, a jegybank igazgatósága decemberben dönt a konkrét feltételekről – mondta Nagy Márton, az MNB alelnöke ...
Olvass tovább »Két nemkonvencionális eszközt vezet be a jegybank
A monetáris tanács két nemkonvencionális eszköz januári bevezetéséről döntött, amelyek a monetáris politikai eszköztár szerves részét képezik – olvasható a testület közleményében, amelyet az alapkamatot változatlanul 0,9 százalékon hagyó keddi ülést követően adott ki.
Olvass tovább »Céges autót cafetériának
A céges autó sok vállalatnál a béren kívüli juttatások közé tartozik, amit így nem csak üzleti, de magáncélú utazásokra is aktívan használhatnak a dolgozók. Jellemző azonban, hogy azoknál a cégeknél, ahol a flotta mindössze néhány autóból áll, vagy nincs nemzetközi ...
Olvass tovább »Cáfolja a Roszatom a ruténium 106-os kibocsátást
A Roszatom leányvállalata cáfolja, hogy köze lenne a ruténium 106-os izotóp légkörbe kerüléséhez. A dél-uráli FGUP Majak Termelési Egyesülés elnevezésű, egyebek közt kiégett fűtőanyag feldolgozásával foglalkozó Roszatom leányvállalat sajtószolgálata közleményben cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint az üzemnek köze lenne ...
Olvass tovább »Komoly bírságra számíthatnak, akik nem tartják be az új adatvédelmi törvényeket
2018. május 25-től lesz hatályos az új adatvédelmi szabályozás, a GDPR. Ha valaki nem tesz eleget az előírásoknak, súlyos büntetésre számíthatnak. Magyarországon egy széleskörű felmérés szerint a cégek 25%-a nem rendelkezik adatkezelés előírással.
Olvass tovább »A monetáris tanács nem változtatott az alapkamat 0,9 százalékos szintjén
A monetáris tanács nem változtatott az alapkamat 0,9 százalékos szintjén és a kamatfolyosón sem – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden.
Olvass tovább »Idősek otthona: az aktív korúak ötöde szerint valós alternatíva
A nyugdíjas lét várható extra költségeire derült fény a Groupama Biztosító friss kutatásából. A jelenleg aktív korú lakosság nagyobb része elképzelhetőnek tartja, hogy idős korában már a napi háztartási rutin elvégzése is nehézségekbe fog ütközni, és arra is számít, hogy ...
Olvass tovább »Mall.hu: a cég ellen nem indult büntetőeljárás
A Mall.hu-t üzemeltető cég, vagyis az Internet Mall Hungary Kft. ellen nem indult büntetőeljárás; a vállalkozás minden rendelkezésére álló jogi eszközt igénybe vesz, hogy mielőbb visszaállítsa a magyarországi raktára normál működését és a megrendelt árukat kiszállítsa – közölte a cég ...
Olvass tovább »Év végéig minden munkavállaló számára ki kell adni az idei szabadságot!
Kevesebb mint másfél hónappal a naptári év vége előtt egyre több cég kénytelen azzal szembesülni, hogy kisebb-nagyobb fennakadásokkal is jár majd, ha a Munka törvénykönyvének (Mt.) megfelelve minden munkavállalójának kiadja az idei évben esedékes szabadságát. A Trenkwalder arra figyelmeztet, hogy ...
Olvass tovább »Trump kampánytanácsadója tavaly magas rangú magyar tisztségviselőkkel találkozott Budapesten
Donald Trump amerikai elnök egyik kampánytanácsadója, Carter Page tavaly Budapesten magas rangú magyar tisztségviselőkkel találkozott – jelentette hétfőn az ABC amerikai tévécsatorna.
Olvass tovább »Fordított Black Friday lesz Balatonfüreden!
Tavaly volt, ahol parkolóhelyért folyó csatározás fordult át lövöldözésbe, máshol „csak” az új számítógépek iránti vágy fordult tömegverekedésbe. Amerika-szerte, ahogy kinyitnak a boltok és elkezdődik a Black Friday, elvesztik önuralmukat az emberek. Az őrült tömegről és a verekedésekről sok videó is készült ...
Olvass tovább »Az MNB 27,5 millió forintra bírságolta a Budapest Bankot és az Oney Magyarországot
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 18 millió, illetve 9,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta a Budapest Bank Zrt.-t és az Oney Magyarország Zrt.-t többek között a teljes hiteldíj mutató (thm) feltüntetésére vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt – közölte a jegybank ...
Olvass tovább »Mit is jelent pontosan és érdemes-e a Mikulás-ralira alapoznunk befektetésünket?
Érdemes-e befektetési döntésünket a Mikulás-ralira alapozni? Beszállási pontnak jó lehet, de inkább használjunk egy jól felépített kereskedési stratégiát – mondta el Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.
Olvass tovább »Egyre több pénzt kapunk és küldünk pénzküldő szolgáltatással
Tranzakciónként, átlagosan 92.000 forintra nőtt a pénzküldő szolgáltatással Magyarországra küldött összegek értéke az év első kilenc hónapjában. A magyar háztartások és magánszemélyek, elsősorban Németországból, Nagy-Britanniából, az Egyesült Államokból, Olaszországból és Ausztriából kaptak készpénzt, jellemzően kétszer nagyobb összegben, mint amennyit ők ...
Olvass tovább »Stresszt, félelmet és pánikrohamot is átélhet az internetes zaklatás elszenvedője
Stresszt, félelmet, sőt pánikrohamot is átélhet a nő, akit a közösségi oldalakon zaklatnak – állapította meg az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet hétfőn közzétett kutatása.
Olvass tovább »GVH: reklámjelöléssel kell megjelentetni a fizetett hirdetéseket a véleményvezérek oldalán
Az internetes „véleményvezérek” és más, jelentős követői bázissal rendelkező magánszemélyek oldalain megjelenő hirdetéseknél egyértelműen jelölni kell a reklámozást a Gazdasági Versenyhivatal szerint.
Olvass tovább »December közepétől vehető igénybe a startup-befektetői adókedvezmény
A startup vállakozások beruházói, az úgynevezett angyalbefektetők számára a december 9-én hatályba lépő kormányrendelet teremti meg az adóalap-kedvezmény igénylésének keretfeltételeit – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda hétfőn az MTI-vel.
Olvass tovább »Csökken az üzemanyagok ára
Csökkenti bruttó 8 forinttal a benzin, és bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. – értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
Olvass tovább »Kamatdöntés – Londoni elemzők szerint kedden változatlanul marad az MNB-alapkamat, a távlati előrejelzések eltérnek
Londoni pénzügyi elemzők egyöntetű várakozása szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a keddi kamatdöntő ülésen nem módosítja a 0,90 százalékos alapkamatot. Az MNB távlati kamatpályájáról azonban eltérnek a City előrejelzései.
Olvass tovább »Itt a digitális világ légbefolyásosabbjainak toplistája: hódít az e-kereskedelem
Idén nyolcadik alkalommal állította össze a digitális piac legmeghatározóbb 25 személyét tartalmazó toplistát a Marketing&Média. A „Top 25 – A Legmeghatározóbb Emberek a Hazai Digitális Piacon” rangsor élére 2017-ben Palocsay Gézát, az e-kereskedelemmel foglalkozó Schibsted ügyvezető igazgatóját választotta a szakmai ...
Olvass tovább »Varga Mihály: tízéves program indult a szakképzési intézmények felújítására
Tízéves intézményfejlesztési programot indított az iskolák felújítására a kormány idén, miután a minőségi szakképzés amellett, hogy felkészíti a tanulókat arra, hogy a felgyorsuló világban is megállják a helyüket, azt is jelenti, hogy a huszonegyedik századhoz illő környezetben tanulhassanak – mondta ...
Olvass tovább »Meddig emelkedhet az olajár?
A kőolaj világpiaci árának emelkedése miatt az elmúlt egy hónapban folyamatosan növekvő üzemanyagárak az autósok számára már jól érezhető drágulást jelentenek. Kérdés, hogy mennyire lehet tartós ez az emelkedés az olajpiacon, van-e még erő a nyersanyagban, mert azt bizony a ...
Olvass tovább »Egyre népszerűbb a csok
Egyre népszerűbb az családi otthonteremtési kedvezmény (csok), ma már minden hatodik ingatlanvásárlásnál csok-ot vettek igénybe – mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Olvass tovább »Terjednek az elektromos autók, de ez még nem elég a benzinár csökkenéséhez
Sokan várják az elektromos autók terjedésétől, hogy hatással lesz a benzinárra. Egyelőre nem történt még meg a várt csökkenés, de Papp Tibor, a Totalcar főszerkesztője szerint ennek épp a fordítottja a valószínűbb: a benzinár lesz a meghatározója az elektromos autók ...
Olvass tovább »Csokoládékereskedők csaltak el 626 millió forint adót
Egy tatabányai és egy budapesti cég a gyanú szerint 626 millió forint adót csalt el, mert Lengyelországból, Szlovákiából és Bulgáriából behozott csokoládét számla nélkül értékesített Magyarországon – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága hétfőn az MTI-vel.
Olvass tovább »Így látják a szakemberek a májustól életbe lépő új EU-s adatvédelmi szabályozást
Fél év múlva itt az Európai Unió új adatvédelmi rendelete, a GDPR, amelynek célja, hogy az egyes tagállamokban egységesítse az adatvédelmi előírásokat. Az új szabályozás egyik lényeges eleme, hogy nagyobb betekintést biztosít a magánembereknek abba, hogy megfelelően bánnak-e az adataikkal, ...
Olvass tovább »A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei – 2017.11.20
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 46. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
Olvass tovább »Eső, hó és napsütés is várható a jövő héten
Változékony idő várható a jövő héten: többször is kisüthet a nap, de többfelé várható eső, havas eső, akár hózápor is, emellett a szél is erős lehet. A leghidegebb órákban többfelé lesznek mínuszok, s helyenként napközben is 5 fok alatti maximumok ...
Olvass tovább »
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
