Az elmúlt napokban folytatott tárgyalások megerősítették, hogy némi előrelépés ellenére a felek között továbbra is jelentős eltérések mutatkoznak az Európai Unió és az Egyesült Királyság jövőbeni kapcsolatrendszerét illetően – közölte az Európai Bizottság főtárgyalója pénteken.
Michel Barnier közleményében arról számolt be, hogy a továbbra is „tartós és súlyos ellentmondások” vannak az Európai Unió szempontjából olyan kiemelten fontos kérdésekben, mint a kereskedelempolitika, a tisztességes és egyenlő versenyfeltételek biztosítása, valamint a halászatról szóló megállapodás.
A jövőbeli kapcsolatrendszerről szóló, jelentős részben gazdasági együttműködést tartalmazó megállapodás elfogadása érdekében ezeket a különbségeket a következő hetekben mindenképpen le kell küzdeni – emelte ki.
A főtárgyaló azt közölte, kiegészítésre szorul egyebek mellett a személyes adatok védelmére, valamint az éghajlatváltozással kapcsolatos kötelezettségvállalásokra fókuszáló szabályozás. Továbbá hatékony végrehajtási és vitarendezési mechanizmusokra van szükség, a brit kormány szeptemberben beterjesztett, az Egyesült Királyság belső piacáról szóló törvényjavaslatának elfogadása ugyanis sértené a Brexit-megállapodás Írországról és Észak-Írországról szóló jegyzőkönyvének rendelkezéseit.
Elmondta azt is, hogy előrelépés egyebek mellett a repülés-, és a szociális biztonság koordinálása, valamint az alapvető és az egyéni szabadságjogok tiszteletben tartása terén történt. Utóbbiak a büntetőügyekben folytatott jövőbeni igazságügyi együttműködés előfeltételei – tette hozzá.
A közelgő határidő miatt a tárgyalások következő fordulóját jövő héten Londonban tartják, a megbeszélések az azt követő héten ismét Brüsszelben folytatódnak – tette hozzá Barnier.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a pénteken véget ért, kétnapos brüsszeli uniós csúcstalálkozót követően tartott sajtótájékoztatón azt közölte: szombaton videokonferencia formájában tárgyal Boris Johnson brit miniszterelnökkel a jövőbeli kapcsolatrendszerről folyó tárgyalások felgyorsítása érdekében.
Az Egyesült Királyság január 31-én lépett ki az Európai Unióból. Ezt követően a felek együttműködése az előzetesen rögzített, december végéig tartó átmeneti időszakba lépett. Célja, hogy időt biztosítson a brit kormánynak és az uniónak a megállapodásra a jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszer szabályairól.(MTI)