Több mint nyolcszázmillió forintból termelő berendezésekkel, informatikai eszközökkel és szoftverekkel bővítette kapacitását a Kecskeméti Konzerv Kft. – közölte a cég ügyvezetője az MTI-vel.
Kovács János elmondta: a mintegy 825 millió forint összköltségű beruházást a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) nyert 412 millió forint támogatásból és saját forrásból valósították meg. Ismertette, az elmúlt két évben a fejlesztés keretében beszerzett új termelő berendezések a csemegekukorica és a zöldborsó feldolgozását korszerűsítették, az informatikai eszközök a munkatársak napi munkáját könnyítik meg, míg a bevezetett vállalatirányítási rendszer átláthatóbbá és egyszerűbbé tette a termelési, logisztikai és pénzügyi folyamatokat. Kiemelte, hogy a szállítóik magyar cégek, a projekt így kétszeresen szolgálta a magyar gazdaság érdekeit. A döntően magyar tulajdonú konzervgyárat mai formájában 2005-ben hozták létre. Mintegy 50 mezőgazdasági partnerük évente 6-7 ezer tonna zöldborsót és 80-85 ezer tonna csemegekukoricát termel meg a Kecskeméti Konzerv Kft. által megadott és ellenőrzött vetésterv alapján, valamint a konzervgyár által biztosított GMO-mentes vetőmaggal.
Az évente mintegy 140 millió doboz konzervet értékesítő vállalat adózott eredménye 2019-ben közel 864 millió, 2018-ban mintegy 513 millió forint volt.(MTI)