Bevásárlóturizmus: na, mi az erősebb

A próbafülke varázsa, vagy odaragadtunk a kijelzőre. Mennyire nyomta le a járvány, ki tudja, de egy napra már lehet kóricálni, kifelé az országból. A bevásárlóturizmus nem egyirányú utca, így befelé is.

Hiába a webáruház a világ bármely szegletében, ahonnan a fotel kényelméből lehet vásárolni, a kalandvágy, a turkálás öröme volt olyan erős, hogy a bevásárló turista felkerekedjen és végigbandukolja az idegen hon boltjait. Nőtt is az elmúlt esztendőkben a magyarok bevásárlóturizmusa.

De hát a járvány, a kimozdulás korlátozásai lenyomták nullára a bevásárlóturizmust. Az elmúlt napokban azonban megindult a határok nyitogatása, legalább egy-egy napra át  is lehet lépni a küszöböt, arra kifelé is.

Kérdés persze eleve az is, hogy miért is érdemes egy-egy napra felkerekedni. Ingázni, dolgozni igen, és bevásárolni vajon miért is ne. Igaz, közben a webáruházak alaposan megtekerték a magyar vásárlók fejét, hiszen májusban már 100 milliárd fölé kúszott a magyarok webvásárlása, a hazai webáruházakból. És nyilván vásárolgathattak mellette külhoniból is.

De az élmény állítólag más egy próbafülkében, mint a monitor előtt

A bevásárlóturizmus mozgatórugói a kinti ár, és az éppen érvényes forint árfolyam. A forint már egy ideje gyengélkedik, de hát a végösszeg a fontos. És ott az áfa, ami az ár része, de nyilván a kinti kisebb áfakulcs az ottani ár javára húzza a mérleget. Számít az utazás költsége is, a benzin viszont most éppen nagyon olcsó.

A próbafülkék még sok helyen lezárva vannak, de ha van az eladótérben egy tükör, akkor már lehet próbálgatni is a ruhadarabot, legalább magunk elé tartva, hogyan is néz ki. Ha meg nincs tükör, megmondja a szomszédasszony, akivel a benzin is olcsóbb. A többi áruféleséghez meg csak tapogatni, fogdosni is elég, egy kis élményért kutakodva.

A bevásárlóturizmusban végül is a trófea a lényeg, a számok pedig azt jelzik, hízott is az elmúlt években a piaca:

2017 2018 2019
4,6 millió alkalom 97 milliárd forint 5,1 millió alkalom 130 milliárd forint 5,4 millió alkalom 147 milliárd forint
KSH, érték: milliárd forint, millió alkalom egynapos kiutazások

A kedvenc célpont az osztrák boltos volt, ahol sokszor a nyelvtudás sem lehetett akadály, mivel szép számban dolgoztak ott magyar eladók is:

  2017 2018 2019
Ausztria 48 76 85
Szlovákia 15 19 19
Szerbia 17 16 13
Ukrajna 6 7 14
Románia 5 5 9
KSH, érték: milliárd forint

A bevásárlóturizmus nem egyirányú utca

Ezt leginkább a határmenti boltosok tudják, akiknek nem is kell a forint árfolyamát lesni, hiszen ha gyengül, akkor megindulnak, ha erősödik, akkor leállnak a bevásárlóturisták.

Hozzánk 2019-ben közel 11 millió alkalommal jöttek bevásárlási céllal a külhoni turisták, és elköltöttek 213 milliárd forintot. Tehát a mérleg nyelve erre billent.

Úgy egyébként a külföldre kiránduló magyarok összesen 318 milliárdot költöttek a kinti boltokban 2019-ben, ennek egy része a bevásárlóturizmus. És akik hozzánk jöttek, azok összesen 629 milliárd forintot, aminek legalább egy része ugrott 2020-ban.

(blokkk.com)

Scroll To Top