A kedvező nemzetközi befektetői hangulat által támogatott keddi emelkedés után szerdán is a pozitív tartományban nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában felhívta a figyelmet, hogy a BUX fontos rövid távú ellenállási szint közelébe ért, ha sikerülne tartósan átlépni az 51 500 pontos szintet, nagyobb tér nyílna az emelkedés előtt.
A vezető részvények közül az OTP visszatért a 17 500 forintos szint fölé, ami így ismét támaszt képez, ellenállás pedig 18 ezer forint közelében található. A Mol árfolyama a 2450 forintos ellenállást próbálja áttörni, siker esetén 2500, majd 2550 forintnál találhatók akadályok.
A Richter árfolyamában 8400 forintnál húzódik támasz és 8600 forintnál ellenállási szint. A Magyar Telekom jegyzése folytatta a csökkenést, letörte a 410 forintos szintet is, ennek megerősítése esetén a 400 forintos szintet célozhatja meg – jelezte a szakértő.