Beiktatták hivatalába csütörtökön Szergej Szobjanyint, a múlt vasárnap újraválasztott moszkvai főpolgármestert, miután a második legtöbb szavazatot kapott Alekszej Navalnij kampánystábja hiába próbálkozott bíróságon elérni, hogy függesszék fel a hivatalos eljárást.
Az ellenzéki politikus csaknem ezer panaszt nyújtott be a moszkvai városi bíróságon, amely azonban elutasította a beiktatás elhalasztására vonatkozó követelést.
A régi-új moszkvai főpolgármester ünnepélyes beiktatásán Vlagyimir Putyin orosz államfő és Kirill orosz pátriárka is részt vett. A rendezvényt a szokásoktól eltérően nem a Tverszkaja utcai városházán, hanem a Kutuzov sugárút mellett húzódó emlékparkban, a Főhajtás hegyén lévő nagy honvédő háborús múzeum nagytermében tartották.
Az orosz elnök beszédében Szergej Szobjanyin érdemeit méltatva azt mondta: „teljesen hiányzik belőle a gőg, s nem nagy politikai kampányokra született,(…) talán még arra sem, hogy tömegek előtt beszéljen a pódiumon, de nagyon becsületes, tehetséges ember”. Úgy vélte, hogy a politikus vezetésével „Moszkva Oroszország üzleti-gazdasági életének zászlóshajója, a világ egyik legnagyobb ütemben fejlődő metropolisza marad”.
A főpolgármester – megköszönve Putyin támogatását és a moszkvaiak szavazatait – ismét azt hangoztatta, hogy becsületes, nyílt választásokat tartottak Moszkvában, és ez szerinte egyben lehetőséget teremtett a versengésre.
A főpolgármester-választáson még a Kremlhez közeli szakértők szerint is nagyon jó eredményt elért Alekszej Navalnij továbbra sem ismeri el a vasárnapi voksolás eredményét, amelyet a moszkvai választási bizottság kedden már ki is hirdetett. Eszerint Szergej Szobjanyin, a Kreml embere a szavazatok 51,37 százalékával nyert, míg legnagyobb ellenfele, az ellenzéki Alekszej Navalnij a voksok 27,24 százalékát szerezte meg.
„Azt gondoljuk, hogy a szavazás eredményét egészében meg kell semmisíteni” – nyilatkozta a Vlagyimir Putyin kérlelhetetlen ellenfeleként ismertté vált ellenzéki politikus. Szerinte ha minden a törvényességnek megfelelően zajlana, akkor több választási bizottság eredményének megsemmisítését követően kiderülne, hogy Szergej Szobjanyin nem kapta meg a szavazatok 50 százalékát, csak 49,4-et és második fordulót kellene tartani Moszkvában.
Az RPR-Parnasz párt jelöltje egyebek között az otthonaikban szavazók nyilvántartásba vételekor és a katonák szavazatainak összeszámlálásakor is törvénysértés történt. Szerinte a sajtóban is jogtalan előnyt élvezett a kampány idején megbízott főpolgármesterként tovább ténykedő Szobjanyin.
Időközben a jekatyerinburgi választási bizottság is kihirdette a vasárnapi polgármester-választás hivatalos eredményét és megerősítette, hogy a szavazók többsége az ellenzék által támogatott Jevgenyij Rojzmanra adta le voksát, így őt iktatják be hamarosan az Ural hegységhez közeli nagyváros új vezetőjének. Győzelme – Alekszej Navalnij eredményéhez hasonlóan – komoly fegyvertény az orosz ellenzék számára.(MTI)