Barroso: a francia pártok ne használják bűnbaknak az Európai Bizottságot

Az Európai Unió védelmére és arra kérte a francia pártokat José Manuel Barroso, hogy “ne használják bűnbaknak az Európai Bizottságot”.

Az Európai Bizottság elnöke ezt a közte és Párizs között hetek óta tartó, személyeskedő vitákkal teli feszültség kapcsán mondta a Les Échos című francia gazdasági napilap honlapján szerda este közzétett interjúban. Barroso szerint a “szavait szándékosan kiforgatták”, s az emiatt kialakult konfliktus “teljesen mesterséges”.
A francia kormányszóvivő szerdán jelezte, hogy tartalmát tekintve a kormány osztja Arnaud Montebourg iparfejlesztési miniszter véleményét, aki Barrosót a francia szélsőjobboldali “Nemzeti Front üzemanyagának” nevezte. Az elmúlt napokban egyébként több vezető francia politikus is bírálta a második mandátuma vége felé közeledő bizottsági elnök teljesítményét.
Barroso szerint ez “teljesen téves elemzés”, hiszen amikor 2002-ben Jean-Marie Le Pen, az FN akkori elnöke bejutott a francia elnökválasztás második fordulójába, még nem ő vezette az Európai Bizottságot. Szerinte a populizmus már a gazdasági válság előtt is létezett, példaként említette Ausztriát, Svájcot vagy az amerikai Tea Partyt, amelynek – mint mondta – semmi köze Európához. Azt viszont elismerte, hogy a válság miatti társadalmi szorongás erősíti a szélsőségeket. Véleménye szerint a gazdasági válságnak Európa az áldozata és nem az okozója, s a megoldás egy részét is Európa adhatja. Szerinte erről mostanában keveset hallani Franciaországban.
“Ha a hagyományos pártok azt gondolják, hogy népszerűségüket növelhetik azzal, hogy Európát teszik felelőssé a válságért, akkor súlyosan tévednek. Mert az állampolgáraik az Európa-ellenes pártokra fognak szavazni” – mondta Barroso. Hozzátette: “Arra kérem a francia politikai erőket, elsősorban a Szocialista Pártot és az (ellenzéki jobbközép) UMP-t, hogy legyen bátorságuk megvédeni Európát és ne használják bűnbaknak az Európai Bizottságot … Az európaiakra minden évszakban szükség van. Nemcsak akkor, amikor jó idő van”.
A pengeváltás egyébként azzal kezdődött Párizs és Brüsszel között, hogy miután Franciaország a hónap elején nem egyezett bele az audiovizuális szektort segítő állami támogatások felülvizsgálatába a tervezett EU-amerikai szabadkereskedelmi tárgyalások keretében, az Európai Bizottság elnöke közölte: “ez egy globalizációellenes felfogásba illeszkedik, amelyet én teljesen reakciósnak tekintek”.
Ennek kapcsán Barroso a friss interjúban azt mondta, hogy valójában stratégiai nézeteltérésről van szó közte és Franciaország között. Brüsszel ugyanis azt javasolja, hogy egyrészt az Európai Unió tartsa meg a kulturális javakra vonatkozó támogatásokat és nemzeti kvótákat, de párhuzamosan nyissa meg a tárgyalásokat az audiovizuális szektor egyes szolgáltatásairól.
“Egyes kérdések megérdemelnék a vitát, például a digitális termékek megadóztatása. A francia döntéshozók viszont mindent ki akarnak zárni. De természetesen tiszteletben fogjuk tartani a tárgyalási mandátumot” – hangsúlyozta Barroso. A kifogásolt “reakciós” kifejezést pedig nem a kulturális mentesség támogatóira értette, hanem azokat akarta vele “elítélni, akik ideológiai okokból a nacionalisták és a protekcionizmus táborába tartoznak”.(MTI)

Scroll To Top