Az OTP csoport megszünteti önálló digitális egységét, a Touch Bankot Oroszországban, és beolvasztja a csoport fő banki leányvállalatába – írta online kiadásában a Kommerszant című gazdasági napilap.
A 2015-ben fiókok nélkül beindított Touch Bank ügyfélkörének aktív bővítése leáll, de a meglévő számlákat és klienseket továbbra is kiszolgálják. Az integrálási folyamat a tervek szerint jövőre ér véget.
A lap által megszólaltatott szakértők szerint a döntés oka az lehet, hogy miközben az OTP a mikrohitelek területén jól fejlődött, ez a projekt veszteségesen működött a pénzügyi technológiák orosz piacán, ahol kiélezett a konkurenciaharc.
A banknak a tervek szerint 2018-2019-ben kellett volna nyereségesre fordulnia, de működésének mindhárom éve alatt veszteséges maradt. A Kommerszant szerint a tavalyi veszteség 1,6 milliárd rubel volt.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
