A lízingtársaságok a Magyar Nemzeti Bank Nhp Hajrá programjában összesen 151,2 milliárd forint értékben finanszírozták a mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásait, eszközbeszerzéseit tavaly április óta – közölte a Magyar Lízingszövetség pénteken az MTI-vel.
A beruházási célú Nhp-felhasználásból 23 százalékkal részesedik a lízing. Csak a mikrovállalkozásokat nézve ez az érték már 48 százalék – írták hozzátéve, hogy a kisebb vállalkozások beruházásai finanszírozásában a lízingnek kulcsszerepe van.
A lízingszövetség összesítése szerint a jegybanki programban megkötött lízingszerződések esetében az átlagos futamidő alig több mint 5 év, a finanszírozott összeg pedig átlagosan 10,6 millió forintot tett ki.
Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a közleményben ismertette, hogy a kedvezményes jegybanki hitelprogramok az elmúlt években elsősorban a haszonjármű-, valamint az agrárgép- és építőgép-finanszírozásban kaptak kiemelt szerepet.
Április elején a jegybank 500 milliárd forinttal 3000 milliárd forintra emelte a program keretösszegét – idézték fel a közleményben.
A lízingcégek felkészültek a járvány miatt visszaeső gazdaság újraindítására, valamint a hitelmoratórium lejárta utáni helyzetre, és a vállalkozások fejlődéséhez biztosítani tudják a forrásokat, legyen szó kedvezményes jegybanki vagy piaci lízingkonstrukciókról – olvasható a lízingszövetség közleményében.(MTI)