Közleményben üdvözölte pénteken az Európai Bizottság az azerbajdzsáni Shah Deniz II. földgázmezőt kitermelő konzorcium döntését a gázt Európába szállító gázvezetékkel kapcsolatban.
A közleményében a bizottság ismerteti, hogy a konzorcium a Transz-adriai földgázvezetéket (TAP) választotta, amely a török határtól Görögországon, Albánián át szállít majd a tervek szerint évente 10 milliárd köbméter földgázt Olaszországig. A brüsszeli testület azt is megemlíti, hogy a törökországi Transz-anatóliai vezeték (TANAP) megvalósulásával együtt így létrejön egy olyan infrastruktúra, amely közvetlen összeköttetést teremt Európa és a Kaszpi-tenger között.
„Ez Európa közös sikere és mérföldkő uniónk energiabiztonságának biztosítása szempontjából” – üdvözölte a döntést José Manuel Barroso, a bizottság elnöke, aki egyben reményét fejezte ki, hogy az azeri elnökkel kötött stratégiai megállapodás keretében mielőbb megvalósulhat a déli gázfolyosó, amelynek kapacitását idővel bővíteni is lehet.
A TAP a Magyarországot is érintő Nabucco West tervezett földgázvezetékkel versenyzett az azeri gáz Európába szállításának lehetőségéért.
Herczog Edit szocialista európai parlamenti (EP) képviselő közleményt adott ki, amelyben Nyugat-Európa számára előnyösnek, Magyarország számára viszont hátrányosnak nevezi, hogy az orosz energiafüggőséget csökkentő azeri földgáz mégsem az eddig előnyben részesített Nabucco, hanem az 500 kilométerrel rövidebb TAP-on keresztül érkezik majd Európába.
„A kormányzati rövidlátás miatt Magyarország ismét kimarad egy, az Európa többi része számára előnyös döntés kedvező fejleményeiből” – értékelte a helyzetet a képviselő.
Herczog úgy vélekedett, hogy, míg a kormány szerinte kisebb diplomáciai vihart kavart Kaukázus-politikája nem tette meg a kívánt hatást, az uniót magára haragító kormányzati szabadságharcnak minden bizonnyal szerepe lehetett abban, hogy a befektetők bizonytalannak ítélték meg a bolgár-román-magyar útvonal sorsát.
A szocialista EP-képviselő érthetőnek tartja a bizottság pozitív megnyilvánulását, mert úgy véli, hogy a TAP nemcsak Európa energiabiztonsági problémáira ad hatékony választ, de rövidebb, és így költséghatékonyabb is a Nabuccónál.
Az MSZP-s politikus szerint a döntés arra is rávilágít, hogy „keleti partnereink sem bíznak bennünk”.(MTI)