Átutalta tulajdonosainak a múlt évi nyereség utáni osztalékot az Erste Bank Hungary Zrt., a 2016 júniusában megvásárolt 15-15 százalékos részesedésnek megfelelően az állami tulajdonú Corvinus Zrt. és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) is hat-hat milliárd forintot kapott – közölte az Erste az MTI-vel hétfőn.
Az Erste közleménye szerint összesen 40 milliárd forint osztalékot fizet ki a bank a részvényesei számára a múlt évi eredmény terhére. Az Erste Bank Hungary saját tőkéje 2017 végén a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerint 339,3 milliárd forint volt, 20,6 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, ami a részvényesi érték növekedését is jelzi. Az osztalék a jegyzett tőke 27,3 százalékát jelenti, míg a saját tőkének 12 százalékát teszi ki.
A pénzintézet közleménye idézi Jelasity Radovánt, a bank elnök-vezérigazgatóját, aki elmondta: rendkívüli évet zártak, ahogyan a bankszektor egészében, úgy az Erste Banknál is jelentős hatása volt a nyereség növekedésére az egyszeri tételeknek és a céltartalék-felszabadításnak.
Az egyszeri tételek nélkül tavaly a bankszektor 10-11 százalékos tőkearányos megtérülést ért el, és az Erste Bank szeretné elérni, hogy nyereségességét középtávon ezen a szinten tartsa. A pénzintézet 2018-ban is számol az egyszeri tételek kedvező hatásával, ám azt várja, hogy adózás utáni nyeresége a bankszektor tavalyi átlaga körül lesz – tette hozzá az elnök-vezérigazgató.
Az Erste Bank 2017-ben a konszolidált mérleg szerint 54,8 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el, ami a megelőző évinél 26 százalékkal magasabb. A nettó kamatbevételek – a ráfordítások csökkenésének következtében – 15,2 százalékkal 65,5 milliárd forintra nőttek, míg a nettó díj- és jutalékbevétel 10,2 százalékkal 48,7 milliárd forintra emelkedett. Az Erste Bank az elmúlt két évben 60 százalékkal emelte vállalati hitelállományát és a következő évekre is kétszámjegyű növekedést tervez ezen a téren. A pénzintézet a lakossági hitelezésben is a jelentős, kétszámjegyű növekedés elérésével számol – olvasható a közleményben.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
