Az EKB kész negatív kamatlábat is bevezetni

Akár negatív kamatlábat is kész bevezetni az Európai Központi Bank (EKB) annak érdekében, hogy a reálgazdaság hitelezésére kényszerítse a bankokat, az inflációs cél elérése érdekében pedig akár banki eszközök vásárlását is hajlandó fontolóra venni – jelentette ki Peter Praet, az EKB igazgatóságának tagja a Wall Street Journalnak adott interjúban, igyekezve eloszlatni azokat az aggodalmakat, hogy az EKB kezd kifutni a rendelkezésére álló monetáris eszközökből.

“Ha mandátumunk betöltése veszélybe kerül, minden eszközt készek leszünk igénybe venni annak megakadályozására” – hangsúlyozta Peter Praet. Októberben 0,7 százalékra, mélyen az EKB 2,0 százalékos célja alá lassult az euróövezeti infláció. Praet rámutatott azonban, hogy egyelőre nincs szükség további ösztönző intézkedések alkalmazására, mivel az EKB múlt csütörtöki 25 bázispontos kamatvágása kellőképpen kiegyensúlyozta az euróövezeti inflációs kockázatokat.
Szükség esetén azonban az EKB-nek módjában áll további hagyományos lépéseket is megtenni: “van lehetősége a kamatok további csökkentésére, és ez vonatkozik a letéti kamatra (Deposit facility) is – hangsúlyozta az EKB igazgatótanácsának tagja.
A már hónapok óta zéró letéti kamat negatívba fordítása gyakorlatilag díjfizetéssel büntetné a bankokat az EKB-nál elhelyezett pénzek után. Egy ilyen lépés arra kényszerítené a bankokat, hogy az ilyen pénzeket inkább a reálgazdaság hitelezésre fordítsák, ami egyrészt gazdaságösztönző, másrészt infláció növelő hatással járna. A negatív kamatláb azonban csökkentené a bankok profitját.
Az EKB mindezidáig ellenállt annak, hogy a Fed és a japán jegybank (BoJ) példáját követve nagy összegű kötvényvásárlásokkal igyekezzen a gazdasági növekedés segítségére lenni. Hajtott ugyan végre szuverén kötvényvásárlásokat az euróövezeti adósságszolgálati válság legnehezebb szakaszában, de lényegesen kisebb összegben mint a Fed és a BoJ.
A kötvényvásárlások emellett rendkívül népszerűtlenek például a német politika szemében. Az EKB mandátuma tiltja is kormányok finanszírozását. A kormányzótanács tehát bármely más ösztönző eszköz alkalmazásában sokkal könnyebben tud megállapodásra jutni.
Közgazdászok körében azonban erősödik a vélemény, hogy ideje lenne sokkal hatékonyabb ösztönző eszközöket bevetnie az Európai Központi Banknak.(MTI)

Scroll To Top