Az Appeninn Nyrt. adózott eredménye csökkent, díjbevétele nőtt az első háromnegyedévben

Az AppeninnVagyonkezelő Holding Nyrt. első háromnegyedéves adózott eredménye 73,8 millió forintra csökkent az előző év azonos időszaki több mint 200 millióról, míg a társaság jelentősen növelni tudta bruttó díjbevételét 2012 első kilenc hónapjában.

A befektetési társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján tette közzé a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványnak (IFRS-nek) megfelelő mérlegét.
E szerint a holding összesített díjbevétele 2012 első háromnegyedévében meghaladta a 974 millió forintot, az ingatlan
bérbeadásból származó bevétel nagysága pedig 57 százalékos növekedéssel elérte a 898 millió forintot.
A kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenés előtti eredmény (EBITDA) 567 millió forintot ért el – így 45 százalékkal haladta meg a tavalyi időszak 392 millió forintos szintjét – az Appeninn részvényeseire jutó adózott eredmény 86 millió forint volt az első háromnegyedévben. Az Appeninn ingatlanportfóliójának kihasználtsági
rátája meghaladta a 95 százalékot.
A cégcsoport árbevételének növekedése egyrészt az irodapiaci ingatlanportfólió bővülésének, másrészt bérlőkkel való magas feltöltöttségének köszönhető. (MTI)

Scroll To Top