Az 50 év felettiek munkaerő-piaci elhelyezkedését és munkahelyének megtartását szeretné segíteni Újbuda Önkormányzata, az IBM Magyarországgal és a Pannon-Work Zrt.-vel közösen, az önkormányzat és a cégek együttműködési nyilatkozatot is aláírták erről.
A közösen kiadott keddi közleményben idézik Hoffmann Tamást, Újbuda polgármesterét, aki elmondta: Újbuda Önkormányzata Senior Capital néven vezeti az európai uniós programot. A Senior Capital német, osztrák, szlovén, olasz és lengyel partnerségben valósítja meg azokat programokat, amelyek az adott korosztályt segítik.
Az együttműködési megállapodás lényege, hogy mindkét cég ingyen tart olyan tréningeket, amelyek az álláskeresésben nyújtanak hatékony segítséget. Újbuda Önkormányzata informatikai és idegen nyelvi kurzusokkal járul hozzá az 50 év felettiek helyzetének erősítéséhez a munkaerőpiacon.
Veres Zsolt, az IBM Magyarország vezérigazgatója a közlemény szerint arra hívta fel a figyelmet, hogy az állásinterjúkra való felkészítést, az önmenedzselési tréningeket és az Assessment Centert olyan hr-szakemberek tartják december első hetétől az 50 év feletti munkakeresőknek, akik maguk is nap mint nap vezetnek állásinterjúkat, önéletrajzok tucatjait tanulmányozzák.
Kurdi Ferenc, a Pannon-Work Személyzeti Szolgáltató Zrt. értékesítési vezetője kiemelte, hogy munkaközvetítő cégként gyakran tapasztalják a munkajogi és munkaügyi ismeretek, friss információk hiányát, éppen ezért a tréningek egy részén erre fektetik majd a hangsúlyt – olvasható a közleményben.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
