Amerikai adósságplafon – Hosszú távon megmaradnak a problémák a megegyezés után is

Piaci elemzők szerint rövid távon megkönnyebbülést okozott a piacokon az amerikai állami adósságplafon megemeléséről szerdán született megállapodás, ugyanakkor hosszú távon továbbra sem oldódott meg a költségvetési probléma, a politikai viták tovább folytatódnak.

Somi András, a KBC Equitas vezető elemzője az MTI-nek kifejtette: a „látszólagos” megállapodás valójában nem oldja meg a problémát, csak elhalasztották pár hónappal a döntést. A politikai ellentétek és viták ugyanakkor továbbra is megmaradnak, csak a vitákhoz most egy kis időt nyertek a politikusok. Hozzátette: könnyen lehet, hogy pár héten, hónapon belül ismét előkerülnek a költségvetéssel kapcsolatos kérdések.
Kiemelte, hogy a politikai bizonytalanság miatt a Fed jó eséllyel úgy dönthet, hogy elhalasztja az eszközvásárlási programjának csökkentését. Ha pedig még hosszabb ideig megmarad a pénznyomtatás, az kedvez a részvénypiacoknak, továbbá a dollár gyengülését hozza magával. Hozzátette: ezt a piaci várakozást tükrözi, hogy bár az amerikai tőzsdék megugrottak a megállapodás hírére, ugyanakkor a dollár látványosan gyengülni kezdett.
Somi András úgy véli, hogy a Fed valószínűleg addig nem vonja vissza a gazdaságot élénkítő programját, amíg nem születik hosszú távú megoldás a költségvetési kérdésekre. Ennek hiánya ugyanis a növekedésre nézve jelentős negatív hatással bír.
Megemlítette, hogy a Fed szerdán megjelent Bézs könyve is azt mutatja, hogy a növekedési helyzet Amerikában nem javult, sőt egyes területeken kicsit gyengébb, mint korábban. Ez szintén a felé mutat, hogy a Fed nem biztos, hogy elérkezettnek látja az időt az eszközvásárlási programjának csökkentésére, mert az gyengítő hatással lenne a növekedésre.
Jobbágy Sándor, a CIB Bank elemzője az MTI-hez eljuttatott elemzésében szintén arra figyelmeztetett, hogy bár a költségvetési megegyezés elhárítja az állam leállását és módosítja az adósságplafont, a költségvetési probléma azonban nem szűnt meg teljes mértékben. Az adósságplafon megemelése 2014. február 7-ig szól, és az elfogadott költségvetés is ideiglenes, csak jövő január 15-ig fedezi a szövetségi kormányzat kiadásait.
A következő fontos határidő még ebben az évben lesz: a tervek szerint december 13-ig meg kell találni a hosszú távra szóló megoldást, így az adókról, illetve az „Obamacare” néven ismertté vált egészségügyi, egészségbiztosítási programról hamarosan kiújulnak a parlamenti viták – írta az elemző.
A költségvetési döntés piaci hatásairól szólva kifejtette: a befektetők újjáéledő bizakodása a részvénypiacokon már döntés előtt érzékelhető volt, a New York-i indexek erősödtek. A megegyezés az amerikai állampapírpiacon is pozitív reakciót váltott ki, amit a hozamcsökkenések mutattak.(MTI)

Scroll To Top