ÁKK: kockázatos lenne a rövid futamidejű állampapírok arányának növelése

Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) kockázatosnak tartaná az állampapírok futamidejének rövidítését, az éves megújítási szükségletet inkább csökkenteni kell – mondta Borbély László András általános vezérigazgató-helyettes kedden Budapesten, sajtóbeszélgetésen.

Borbély László András arra az Állami Számvevőszék által is felvetett elgondolásra reagált újságírói kérdésre, hogy az MNB kéthetes kötvényéből a pénzt rövid futamidejű állampapírba lehetne terelni.
A rövid papírok arányát nem szeretnék növelni – közölte az általános vezérigazgató-helyettes. Jelentős kockázat lenne, ha a megújítási szükséglet ezáltal hirtelen megnőne – tette hozzá.
Az ÁKK államadósság-kezelői tevékenységét általában elismerik, azt viszont bírálják, hogy az adósság lejárata rövid, és emiatt nagy mennyiségben kell évente a lejárók pótlására új papírokat kibocsátani. Ez a jelentős megújítási igény benne van az állampapírok árazásában – mutatott rá -, felfelé nyomja mind a forint, mind a deviza hozamelvárásokat.
A mostani rendszert és a 2,5 év körüli átlagos hátralévő futamidőt fenn kívánják tartani – mondta Borbély László András.
A költségvetés adósságán belül a deviza aránya túl van a korábban megcélzott 26-32 százalékon, de csak fokozatosan kívánják lejjebb vinni – jelezte.
Továbbra is érvényes az az elv, hogy a deficitet forintból finanszírozzák, a forintadósságot forintkibocsátásból, a devizát devizából újítják meg. Ez az MNB-től, annak a tartalékpolitikájától, illetve az abból adódó devizaszükségleteitől is függ – jegyezte meg a vezérigazgató-helyettes.
A lakosság kezében lévő állampapír-állomány tavaly gyorsan, a teljes állomány 4,5-5 százalékára nőtt, és fokozatosan, „nem egy év alatt” aránya visszaemelkedhet a korábbi 10 százalékra – mondta. A bérek egy részének állampapírszámlára helyezésével kapcsolatban korábban felmerült elképzelésről annyit mondott, hogy piaci alapon szeretnének működni.
Kifejtette: a lakossági finanszírozás hátulütője a viszonylag rövid futamidő, a tavalyi 500 milliárd forintos növekmény háromnegyede volt egy évnél rövidebb befektetés. Az inflációhoz kötött kamatozású lakosságnak szánt forint államkötvény, a PEMÁK azért „túlárazott”, hogy növelje a vásárlási kedvet – jegyezte meg.
A belföldi devizakötvény, a PEMÁK vásárlása a kezdeti nagy lendület után lelassult, februárban csupán mintegy 100 millió euróval nőtt az állomány. A hároméves PEMÁK-ba a legmozgékonyabb rész már elvándorolhatott a lakosság és a vállalatok egyaránt 5-5 milliárd eurónyi, tipikusan rövid banki devizabetéteiből.
Az idei első két hónapban a lakosság 120 milliárd forintnyi állampapírt vett, a külföldi befektetők ellenben 200 milliárd forinttal csökkentették forint állampapír-befektetéseiket a tavalyi közel 1200 milliárd forintnyi vásárlás után. A forintkötvény-piac 2008 őszi befagyását idézve Borbély László András megjegyezte, hogy a külföldieknél lévő jelentős forint állampapír-állomány – tavaly év végén mintegy 5 milliárd forint – jelentős kockázat.
Az államadósság rátája – az adósság bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított aránya – a tavaly év végi 79 százalékról akkor tud tartósan csökkenni, ha az államháztartási hiány tartósan 3 százalék alatt marad, ezen belül a kamatok nélkül számolt úgynevezett elsődleges többlet eléri GDP 1 százalékát, miközben a gazdaság hosszabb távon évi 1-1,5 százalékos reálnövekedést mutat – mondta az adósság kinövésének lehetőségéről Réz András főosztályvezető.
A nominális, forintban mért adósság ritka kivételektől eltekintve – a tavalyi ilyen kivételes év volt – az éves költségvetési hiányok folytán nő, de más, olykor eseti tényezők is befolyásolják. Mindkét szakember hangsúlyozta, hogy az adósság alakulását hosszabb távon célszerű vizsgálni. A havi vagy negyedéves adatok árfolyamváltozások, a költségvetés hiány éven belüli lefutásában vagy az adósság-lejáratokban levő különbségek miatt erősen ingadozhatnak. A  kibocsátások – ez különösen a deviza esetében tipikus – akár hónapokkal megelőzhetik a törlesztést, addig átmenetileg megemelik az adósságot.(MTI)

Scroll To Top