Air France-sztrájk – Nem javul a helyzet szombaton

A pilóták hétfő óta tartó sztrájkja miatt az Air France járatainak valamivel több mint fele közlekedett pénteken és hasonló lesz a helyzet szombaton is.

Pénteken a párizsi Charles de Gaulle repülőtér és Budapest között közlekedő 3 induló és 3 érkező járatból egy elindult és egy megérkezett, szombatra mindhárom induló járatot törölték, egy járat 14 óra 55-kor érkezik a Budapest Airport péntek délutáni járatinformációi szerint.
“Szombaton az Air France a járatainak 45 százalékát tudja biztosítani, tekintettel arra, hogy a sztrájkoló pilóták aránya 60 százalék lesz ezen a napon” – közölte pénteken a francia légitársaság.
A pilóták többségi szakszervezete, az SNPL vitatja ezt a számot, szerintük 80 százalékos a sztrájkolók aránya, és valójában a járatoknak csak a 15 százaléka közlekedik.
Sem a vezetőség javaslatai, sem a kormány felhívása a sztrájk beszüntetésére nem volt hatással a megmozdulásra, amely 1998 óta a legjelentősebb munkabeszüntetés az Air France-nál.
A pilótákat az Air France fapados légitársasága, a Transavia fejlesztése aggasztja, ugyanis a nemzeti légitársaság gépeket tervez átadni a fapados cégnek, ahol a pilótákat kedvezőtlenebb szerződéssel foglalkoztatják. Az Air France-nál 3900 pilóta dolgozik, a Transaviánál pedig 103.
A szakszervezetek szeptember 22-éig tervezik folytatni a munkabeszüntetést. Elképzelhető azonban, hogy a patthelyzet jövő héten is folytatódik. Az SNPL ugyanis szombaton referendumon dönt arról, hogy folytatódik-e hétfőtől a sztrájk. A pilóták 70 százaléka jelezte, hogy részt kíván venni a szavazáson.
Az Air France továbbra is azt javasolja az utasoknak, hogy amennyiben lehetséges, halasszák el a szeptember 22. előttre tervezett útjaikat vagy pedig díjmentesen cseréljék át a repülőjegyeiket.(MTI)

Scroll To Top