A 18 és 35 év közötti fiatal felnőttek havi 250 eurós (89 ezer forint) lakhatási támogatásáról döntött keddi ülésén a spanyol kormány.
Az elfogadott határozat értelmében a segítségre az albérletben élő alacsony jövedelműek számíthatnak, legfeljebb két éven át.
A kormány számításai szerint körülbelül 70 ezren lesznek jogosultak a segítségre, amelyet január 1-étől visszamenőleg lehet kérvényezni.
A kabinet a támogatás bevezetésével a fiatalok önállósodását kívánja ösztönözni, amely az Eurostat 2020-as adatai szerint spanyol földön későbbre tolódott, mint más uniós országokban. Az európai átlag 26,2 év, míg Spanyolországban a fiatalok átlagosan 29,5 éves korukban költöznek el a szüleiktől.
A szociális minisztériumhoz tartozó ifjúsági tanács decemberben közzétett jelentésében arra mutatott rá, hogy a koronavírus-járvány tovább késlelteti az önállósodás lehetőségét. A tavalyi év első felében végzett felmérése szerint a 16-24 évesek 96 százaléka, a 25-29 évesek 66 százaléka élt még a szüleivel közös háztartásban, míg a 30-34 évesek körében 32,9 százalékos volt ez az arány.
A 30 év alattiak átlagbére évente 12.536 euró (4,4 millió forint), amelynek 82 százalékát kell lakhatásra költeniük albérlet esetén, míg társbérletben 25,6 százalékot – derült ki az ifjúsági tanács jelentéséből.(MTI)