A Roche Európai Gyógyszermellékhatás-jelentési (Farmakovigilancia) Központot adott át Budaörsön

A beruházásról született döntés újabb mérföldkőnek számít a 35 éve Magyarországon is működő Roche és hazánk partneri kapcsolatában.

A svájci F. Hoffman-La Roche gyógyszeripari vállalat mai nap folyamán bejelentette, hogy Európai Farmakovigilancia Központot (Gyógyszermellékhatás-jelentési Központ) hozott létre Budaörsön 25 új munkahely kialakításával.

„A Roche elkötelezett Magyarország és a magyar betegek iránt.” – mondta Irma Veberic, a Roche (Magyarország) Kft. ügyvezető igazgatója azon a rendezvényen, amelyen megemlékeztek a vállalat hazánkban végzett 35 éves működéséről. „1984-ben nyitottuk meg a magyar irodát, és ma már több mint 1000 alkalmazottunk dolgozik a Gyógyszeripari, a Diagnosztikai és Diabétesz Üzletágakban, valamint a Roche Szolgáltató Központban és az Európai Törzskönyvezési Központban. Nagyon örülök és egyben büszke is vagyok arra, hogy ez az új Farmakovigilancia Központ szintén Magyarországon jött létre. Ez a központ nagy szakértelmet igénylő feladatok ellátására hivatott, mely lényegesen hozzájárul a betegek biztonságához és jóllétéhez Európa-szerte.”

Dr. Peter Burkhart, Svájc magyarországi nagykövete kihangsúlyozta: „Országom számára a gyógyszeripar régóta kiemelkedő jelentőségű: az állandó innováció és a beruházások a gyógyszeripari válallatok jellemzői, és ennek köszönhető a svájci gyógyszeripar világszínvonala. A beruházások, mint például az új farmakovigilanciai központ kulcsfontosságú lépés ahhoz, hogy Magyarország a világ leginnovatívabb országai közé bekerüljön. Természetesen nem is beszélve arról, hogy a gyógyszerészeti kutatás választ ad a 21. századi élet legsúlyosabb kihívásaira.”

Magyar Levente, külgazdasági miniszterhelyettes, egyetértve az előtte szólókkal, hozzátette, hogy „25 nagyon magas hozzáadott értéket jelentő új munkahely létrejöttét ünnepelhetjük azzal, hogy Magyarország nyerte el a gyógyszeripari K+F beruházást. Magyarország a tudásnak mindig egy jelentős központja volt és a világ legszínvonalasabb munkaadói a mai napig értékelik, hogy a magyar szürkeállomány a világ élvonalába tartozik.”

A miniszterhelyettes szólt arról, hogy a vállalt közel 35 éve van jelen hazánkban és mára közel 1000 munkavállalót foglalkoztat, majd megköszönte a Roche-nak, hogy Magyarországot választotta.
A Farmakovigilancia Központ -ról
A Farmakovigilancia Központ a Roche budaörsi irodájában kezdte meg a működését. A Központ feladata, hogy az Európai Unióból és a balkáni országokból (összesen 29 országból) beérkező – Roche gyógyszerekkel kapcsolatos – mellékhatásjelentéseket feldolgozza. A mellékhatások folyamatos monitorozása és jelentése hatósági követelmény és a gyógyszerek biztonságos alkalmazását segíti elő.
A Roche-ról
A Roche világszerte úttörő szerepet tölt be a gyógyszerkutatás és –gyártás, valamint a diagnosztikai eszközök fejlesztése és forgalmazása terén. Fő célja, hogy a modern tudomány éllovasaként az emberek életét és életminőségét javítsa. A gyógyszerkutatás és gyártás, a diagnosztika területén szerzett hatalmas tapasztalatának együttes hasznosításával vezető szerepet tölt be a személyre szabott egészségügyi ellátásban, amelynek célkitűzése, hogy minden beteg a számára leginkább megfelelő kezelésben részesülhessen.

A Roche a világ legnagyobb biotechnológiai vállalata egy igazán különleges termékpalettával az onkológia, az immunológia, a fertőző betegségek, a szemészet és a központi idegrendszeri betegségek területén. A Roche élen jár az in vitro diagnosztikai, valamint a szövetminta-alapú rákdiagnosztikai eljárások terén, akárcsak a diabétesz diagnosztikájában és kezelésében is.

Az 1896-ban alapított vállalat folyamatosan jobb és jobb módszereket keres a betegségek megelőzésére, diagnosztizálására és kezelésére, amelyekkel ugyanakkor fenntartható módon járul hozzá a társadalom fejlődéséhez. A Roche célja az is, hogy az egészségügy minden fontos szereplőjével együttműködve elősegítse a betegek hozzáférését az orvostudomány vívmányaihoz. Több mint harminc Roche-fejlesztésű gyógyszer szerepel az Egészségügyi Világszervezet alapvető gyógyszereket tartalmazó listáján, többek között életmentő antibiotikumok, malária elleni és onkológiai készítmények is. Ezenfelül, az elmút 10 évben folyamatosan a Roche-t nyilvánították a leginkább fenntartható módon működön gyógyszeripari vállalatnak a Dow Jones Fenntarthatósági Indexek alapján (Dow Jones Sustainability Indices [DJSI]).

 
A Roche (Magyarország) Kft.-ről
A Roche 1984-ben nyitotta meg magyarországi kirendeltségét.

Tevékenységét a gyógyszeripari, diagnosztikai és diabétesz üzletág, illetve a 2006-tól hazánkban működő szolgáltatóközpont (SSC) képviseli. A budapesti szolgáltatóközpont pénzügyi, HR és informatikai szolgáltatásokat nyújt a világ számos Roche leányvállalata számára.

2013-tól fogva Magyarország kormánya háromoldalú stratégiai megállapodásban áll a Roche Diagnostics Ltd.-vel és egy magyar középvállalattal, a 77 Elektronika Kft.-vel.

A Roche az eltelt 35 év során Magyarországon 74 készítménnyel járult hozzá a magyar betegek terápiájához.

A Roche minden évben jelentős összeget fordít mind a gyógyszerek, mind a diagnosztikai eszközök kutatására és fejlesztésére. 2018-ban 82 gyógyszerészeti klinikai vizsgálatot végzett hazánkban, több mint 750 beteg bevonásával, mellyel lehetőséget teremt a legújabb vizsgálati készítményekhez való hozzáférésre a magyar betegek számára. Az elmúlt időszakban a Roche a magyar egészségügy és gazdaság fontos szereplőjévé vált: hazai forgalmának háromnegyed részét itthon fekteti be.

Scroll To Top