A Raiffeisen Bank marad Ukrajnában és a térségben is

A Raiffeisen Internationalt nem ijesztik meg az ukrajnai, oroszországi fejlemények, a pénzintézet folytatni kívánja működését a régióban, így Magyarországon is – nyilatkozta az osztrák bank vezető tőkepiaci és kelet-európai stratégája az alapblog.hu-nak.

Valentin Hofstätter a Concorde Alapkezelő Zrt. blog oldalán kifejtette: véleménye szerint két héten belül megszületik a megállapodás Ukrajna és a vezető nyugati hatalmak, illetve pénzügyi intézmények között 25-35 milliárd eurónyi gyorstámogatásról.
A külföldi pénzügyi injekció gazdasági élénkülést hozhat, ami javítja a Raiffeisen pozícióját is. A bécsi anyabank pedig felvállalja az áldozatot és e nehéz helyzetben feltőkésíti az ukrajnai leánybankját, hisz ezzel hozzájárulhat az általános üzleti helyzet feltámasztásához – tette hozzá.
A bankár beszélt arról is, hogy az osztrák pénzintézetek számára a kelet-európai pozíciók fenntartása szinte létkérdés. A térséggel kapcsolatban általában elmondta, hogy „ha nem kényszerítenek bennünket helyi kormányok a távozásra, ha nem államosítanak, akkor mi maradunk.” Kijelentette, hogy a banknak nem áll szándékában Magyarországról sem kivonulni.
„Ilyesmi (…) addig nem következhet be, amíg béke van, és amíg a helyi kormányok – szó szerint – ki nem űznek bennünket” – mondta az alapblog.hu-nak adott interjújában Valentin Hofstätter.(MTI)

Scroll To Top