A Quaestor szerint még mindig jelentős kockázatot jelent az államadósság

A Quaestor Értékpapír Zrt. szerint a magyar gazdaság szempontjából még mindig jelentős kockázatot jelent az államadósság alakulása, az orosz szankciók körének esetleges kiterjesztése, illetve a bizonytalan külső kereslet. Továbbra is meghatározó, sikerül-e élénkülnie a lakossági fogyasztásnak és a versenyszféra talpra tud-e állni és új – az állami beruházásoktól elszakadó – fejlesztésekbe kezdeni.

Háda Bálint, a társaság vezető elemzője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: Magyarország azon kevés állam közé tartozik, amelyeknek sikerült csökkenteniük az államadósságot, de annak szintje még mindig magas. A magyar gazdaság növekedése az elmúlt negyedévben kiemelkedő volt, minden ágazat, a mezőgazdaság is hozzájárult, de a növekedés üteme az előző negyedévhez képest visszaesett. A lakossági fogyasztás éves bázison pozitív volt, de nem annyira robusztus, hogy jövőre át tudja venni az exporttól a növekedés hajtóerejének szerepét.
Az állami beruházások jelentősen megugrottak a harmadik negyedévben, a versenyszféra beruházásainak növekedése azonban csökkent az előző év azonos időszakához képest. Ez továbbra is fenntartja a kétséget, hisz-e annyira a jövőjében a magyar versenyszféra és elegendő keresletet talál-e ahhoz, hogy a jövőben beruházásokat hajtson végre – fejtette ki.
A Quaestor szerint a következő év eleje – ha a kedvező környezet fennmarad – lehetőséget nyújt a jegybanknak arra, hogy tovább csökkentse a kamatokat, piaci oldalon is van ilyen várakozás. Továbbra sem gondolják azonban, hogy a magyar jegybank a jövő év végéig a jelenlegi alacsony szinten tudja tartani irányadó kamatát, kivéve, ha az amerikai gazdaság a várakozásoknál kedvezőtlenebb képet mutat, és a kamatemelés időpontja későbbre tolódik.
Az infláció a következő időszakban is tartósan alacsony szinteken mozoghat, támogatva ezzel a laza jegybanki politikát. A fokozatosan csökkenő kockázati felár, a visszaeső gazdasági növekedés és a további esetleges kamatcsökkentés a forint gyengülése felé mutat.
A világgazdasági folyamatokat elemezve Háda Bálint elmondta: a recesszió kockázata Európában a legerőteljesebb, óriási nyomás van az Európai Központi Bankon (EKB), hogy tegyen valamit. Az alacsony növekedés mellett a defláció valószínűsége is jelentős az eurózónában, ehhez párosul az alacsony olajár. „Róka fogta csuka” effektus kezd kialakulni, egyes kormányok látva az alacsony kamatszintet, egyáltalán nem akarnak reformokat eszközölni saját költségvetésükben. Mindenki az EKB-ra figyel, mikor kezd állampapír-vásárlásokba, s Mario Draghi képes-e fenntartani a hitet addig a befektetőkben.
Az alacsony olajár nem kedvez a termelőknek, a felhasználó országok gazdasági növekedését azonban javítani fogja – mutatott rá az elemző. Minél tovább tart az alacsony ár, annál valószínűbb, hogy az amerikai termelők, akiknek 100 dolláros ár mellett éri meg a palaolaj kitermelése, kárát látják ennek. A Quaestor szerint 50 dollár körül lehet a csökkenés alja.
A társaság tartósan alacsony olajárakat vár, a következő negyedévben akár 10-15 százalékos újabb áresésre is fel lehet készülni. A földgáz viszont drágulhat is, ha Amerikában erősebb lesz a lehűlés. A nemesfémek és az ipari fémek piacát még mindig az eladók uralják, a réz piacán kétszámjegyű árfolyamesés is jöhet. A gabonaárak ugyanakkor akár 10-15 százalékkal is emelkedhetnek az idén látott több éves mélypontról a következő negyedévben.
Az olajhoz kötődő országok devizái jelentősen leértékelődtek – ez várhatóan így is marad -, ami érzékenyen érinti ezen országokban a gazdasági növekedést és a költségvetési egyensúlyt. A legtöbbet a rubel veszített értékéből. A devizapiacon egyszerű szabályok uralkodnak: dollárt szinte mindennel szemben venni érdemes, az eurót pedig szinte mindennel szemben eladni – ismertette Háda Bálint.
Az euró/forint árfolyam esetében továbbra sem tört meg a 2008 nyara óta tartó gyengülő trend, amely mindig visszatereli a forintot a 307-es árfolyamszint közelébe. Egy-két hónapra előretekintve azt látni, ha az árfolyam átlépi ezt a szintet és afölötti zárásokat produkál, a jegyzés újra a 317-es szint irányába fog elmozdulni. A 310-es szintnél lehet megálló majd – fűzte hozzá. A dollárral szemben lát lehetőséget az elemző az erősödésre, és az euró/dollár viszonylatban a dollár további erősödésére számít.
(MTI)

Scroll To Top