A Masterplast csoport 8-10 milliárd forintos nyilvános forrásbevonást tervez

A Masterplast Nyrt. növekedési terveinek finanszírozásához 8-10 milliárd forintos nyilvános lakossági és intézményi forrásbevonást tervez új részvények kibocsátásával – ismertette a vállalat vezetése kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnöke elmondta: a vállalat fő profilja az épületek energiahatékonyságát javító hőszigetelő rendszerek és rendszerelemek gyártása. Az energiaválság és a klímavédelmi célok teljesítése miatt a hőszigetelőpiac folyamatos bővülésére számítanak – jelezte.
A Masterplast növekedési stratégiájának alapja a saját gyártás intenzív bővítése, amelyet zöldmezős beruházások és akvizíciók segítségével valósít meg – közölte a társaság elnöke.
A tőkeemelésből befolyó pénzből két projektet terveznek megvalósítani. Új kőzetgyapot-gyártó üzemet létesítenének a vajdasági Szávaszentdemeteren, amit saját forrásból, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által meghirdetett külpiaci támogatási programban elnyerhető állami támogatásból finanszíroznának – mondta Tibor Dávid. Hozzátette, bíznak abban, hogy a támogatási döntés még idén megszületik.
A másik projekt üveggyapot-gyártó üzem megvalósítása lenne, ennek előzetes tervezésénél tartanak, végleges döntés akkor várható, ha a forrásbevonás sikeres – jelezte Masterplast Nyrt. elnöke.
A társaság a nyilvános lakossági és intézményi részvényértékesítés során 2 millió, túljegyzés esetén összesen maximum 2,3 millió új részvényt tervez értékesíteni. A részvények jegyzési időszaka a lakossági befektetők számára október 5-től október 14-ig, az intézményi értékesítésben részt vevő befektetők számára október 10-től október 14-ig tart.
Az OTP Bank mint szervező és kizárólagos forgalmazó működik közre a részvényjegyzésben – mondta Kazár András, az OTP Global Markets tőkepiaci kibocsátási területének vezetője.

Az újonnan kibocsátandó részvények iránt érdeklődő lakossági befektetők a jegyzési igényüket személyesen az OTP Bank kijelölt fiókjaiban, online az OTPdirekt internetbankon, az OTP Bank telefonos ügyfélszolgálatán, illetve az OTP privát banki ügyfelei privát banki tanácsadójukon keresztül is leadhatják. A jegyzés előfeltétele, hogy az érdeklődő befektetők rendelkezzenek értékpapír számlával az OTP Banknál.
Nádasi Róbert, a Masterplast Nyrt. vezérigazgatója a sajtótájékoztatón egyebek mellett ismertette: a Masterplast 225 millió eurós árbevételre és 26,7 millió eurós kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményre (EBITDA) számít 2022-ben.
Tavaly 191,5 millió euró volt a társaság konszolidált árbevétele, 22,8 millió euró EBITDA és 16,1 millió euró adózott eredmény mellett.
A Masterplast Nyrt. részvényeit a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriában jegyzik. A papír 4135 forinton zárt hétfőn, az elmúlt egy évben 2700 és 4670 forint között kereskedtek a vele.(MTI)

Scroll To Top