A lengyelországi központú Globe Trade Center (GTC) teljes szerbiai irodaportfólióját megvásárolja a magyar Indotek Csoport 267,6 millió euróért, ami 2 millió euróval meghaladja a könyvszerinti értéket – tájékoztatták az MTI-t kedden.
Kiemelték: a tranzakció Belgrádban öt különböző irodaparkban található 11 épületre, összesen 122 175 négyzetméter irodára terjed ki az Új-Belgrád kerületben.
Az ügylet – amely várhatóan a harmadik negyedévében zárul le – az elmúlt öt év egyik legnagyobb ingatlanpiaci tranzakciója a közép- és kelet-európai régióban – ismertették.
Yovav Carmi, a GTC igazgatótanácsának elnöke a közlemény szerint elmondta, hogy a meglévő ingatlanok eladásából származó szabad tőkét új, ambiciózus fejlesztésekbe invesztálják Szerbiában és más közép- és kelet-európai piacokon. Szerinte a tranzakció arra is bizonyíték, hogy a Covid után is forgalomképesek az ingatlanok Szerbiában.
Jellinek Dániel, az Indotek Csoport alapítója és ügyvezető igazgatója a közlemény szerint azt hangsúlyozta: régóta várták, hogy a szerb piacra is betörhessenek, és a jelenlegi tranzakcióval jelentősen erősítették a pozíciójukat a régióban. Arra különösen büszke, hogy a társaság első tranzakciója Szerbiában az egyik legmeghatározóbb belgrádi irodapiaci szereplővé tette őket.
A GTC többségi, 61,49 százalékos tulajdonát tavaly júniusban az Optima Befektetési Zrt. érdekeltsége vásárolta meg, s ezzel a lengyelországi központú társaság magyar tulajdonba került. A céget a Varsói Tőzsdén, az mWIG40 indexben, valamint a Johannesburgi Tőzsdén jegyzik.
Az ingatlanfejlesztő 1994 óta 76 modern irodaházat és üzletközpontot épített közép- és kelet-európai fővárosokban, összesen 1,3 millió négyzetméteren. A csoport jelenleg egy 48 üzleti épületből álló ingatlanportfóliót működtet aktívan.