A korábban vártnál gyengébb növekedés lehet Ázsia fejlődő országaiban

A kínai gazdaság lassulása miatt némiképp lefelé módosította Ázsia fejlődő országaira vonatkozó növekedési előrejelzését az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB).A manilai székhelyű szervezet legfrissebb jelentésében az áprilisban becsült 6,6 százalékról 6,3 százalékra csökkentette az ázsiai kontinens fejlődő országaira vonatkozó növekedési prognózisát. Szintén lefelé korrigálta a szervezet 2014-re vonatkozó előrejelzését, amely szerint az érintett országok jövőre átlagosan 6,7 helyett 6,4 százalékkal bővülnek majd.
A módosítás fő okaként az ADB a kínai gazdaság lassulását jelölte meg, amelynek hatásai az egész régióban érezhetők lesznek.     Kína hétfőn tette közzé a második negyedévre vonatkozó GDP-adatait, eszerint a gazdaság bővülése – az előző negyedévekhez hasonlóan – tovább lassult, 7,5 százalékot tett ki.
Az ázsiai régió fejlődő része – a kontinens 45 országa számít ebbe a csoportba – „viszonylag lassú” növekedésre számíthat az idén, az a tavalyi 6,1 százaléktól alig lesz magasabb. A prognózis szerint a délkelet-ázsiai országok 5,2, Dél-Ázsia 5,6 százalékkal nő majd, az ADB Kínában idén 7,7, jövőre 7,5 százalékos bővülést becsül.
A korábbinál jobbnak látja ugyanakkor a szervezet Japán gazdasági kilátásait, ahol az Abe Sindzó miniszterelnök fémjelezte új gazdaságpolitikának köszönhetően 1,8 százalékos növekedést valószínűsít, 0,6 százalékponttal emelve áprilisi prognózisán.(MTI)

 

Scroll To Top