A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint a magyarországi pénzügyi infrastruktúrák megfelelően kezelték a koronavírus-járvány pénz- és értékpapírforgalmi hatásait, és a jelentősen megnövekvő elektronikus fizetési tranzakciókat; a jegybank az érintőkártyás vásárlások esetében a PIN-kód kötelező használatára vonatkozó, március 20-tól ötezer forintról 15 ezer forintra megemelt értékhatár megtartását javasolja hosszú távon is – mondta Bartha Lajos az MNB ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
A jegybank Fizetési rendszer jelentés 2020 című kiadványát bemutatva az igazgató hozzátette: az értékhatár megemelésére a jegybank tett javaslatot, azt később kormányrendelet is megerősítette, 2020. december végéig. Az intézkedés áttételesen csökkentette a vírus terjedésének kockázatát.
Az igazgató az MTI kérdésére kitért arra, hogy az értékhatár bevezetésére kockázatot jelenthetett volna a visszaélések számának növekedése, információik szerint azonban nem nőttek a visszaélések. Az MNB eltökélt a megemelt limit mellett, álláspontjuk szerint ha nem tudja erőteljes statisztikákkal igazolni a bankszektor, hogy „ennek hatására óriási visszaélési hullám indult el, és ez az ügyfeleknek rossz”, akkor ragaszkodnak a 15 ezer forintos határhoz – szögezte le Bartha Lajos. Jelezte azt is, hogy korábban nem volt jogszabályban szabályozva a limit, az inkább egyfajta „elvárás” a bankok és a kártyatársaságok irányába. Reményét fejezte ki, hogy a szolgáltatók 2021. januártól „maguktól” emelik a határt 15 ezer forintra, ha nem, akkor mindenképpen szabályozási lépésen is gondolkodnak.
Az elektronikus tranzakciók száma kiemelkedően nőtt 2019-ben, meghaladta az 1,4 milliárd darabot, ami 15 százalékos növekedés az előző évhez képest. Ebből közel egymilliárd darabot adtak a bankkártyás vásárlások.
Közölte: 2019-ben is alacsony volt az elektronikus készpénzforgalomban bekövetkezett visszaélések és pénzforgalmi üzemzavarok száma. A kártyás visszaélések elhanyagolható mértékűek, kárértékben 0,012 százalékos arányt jelentettek a teljes forgalomhoz képest az első három negyedévben. Jellemzően az internetes vásárlásokat és különösen a határon átnyúló műveleteket érintik. Tavaly 442 pénzforgalmi üzemzavarról kapott adatot az MNB, ezek elhárításáig átlagosan 12 óra telt el, közel 40 százalékuk az internetbanki rendszerekhez kapcsolódott ismertetése szerint.(MTI)