A családi cégek másképp reagálnak a krízishelyzetekre

A magyar cégeket nemcsak ágazatonként érintette igen eltérő módon a járvány, hiszen voltak szektorok, amelyek gyakorlatilag leálltak, míg másoknál a kereslet élénkülése volt tapasztalható, de az is jelentős különbségeket mutat, hogy mennyire voltak felkészültek a helyzet kezelésére. „A vállalkozások jelentős részénél a vezetők már átéltek egy sokkszerű válságot, így ennek tapasztalatait tudatosan felhasználva csökkenteni lehetett a negatív hatásokat, és könnyíteni az átállás-újraindítás folyamatát. Három tényező azonban alapvetően meghatározza, mennyire sikeresen tud alkalmazkodni egy cég a megváltozott körülményekhez: a gyors reagálás, a biztos anyagi háttér és a  hosszú távú gondolkodás. Az idén immár ötéves K&H családi vállalatok kiválósági díjjal ezért ez utóbbit, a koronavírus-járvány kihívásaira adott példamutató stratégiai megoldásokat is díjazzuk, hogy a sikertörténetek bemutatásával más cégek is inspirációt, működőképes ötleteket kapjanak” – mondta el Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok központ vezetője.

A váratlan helyzetekre is tervezni kell

Miközben a válság túlélésében és a sikeres hosszú távú működésben kulcsszerepe van a stabil stratégiai alapoknak, a Deloitte 2019-es Global Family Business kutatása szerint a tulajdonosok bár hosszú távon gondolkoznak a cég életével kapcsolatban, mégis négyből három családi vállalkozás (77%) csak a következő kettő-öt évre – vagy még rövidebb távra – szóló üzleti tervvel rendelkezik. „A stratégiai gondolkozás, előre tervezés folyamata lehetővé teszi, hogy a mostanihoz hasonló, váratlan helyzeteket is jól reagálja le a cég. Önmagában a hosszú távú tervezés azonban még nem elég, ugyanis azt időről időre visszamérni, átgondolni, igazítani szükséges, miközben a piacot és a versenytársak tevékenységét is folyamatosan figyelemmel kell kísérni. Mindemellett a 2008-as válság még olyan közeli, hogy a családi vállalatoknál jellemzően ugyanaz a vezetői generáció élte át,  mint a mostani járványt, így ők sokkal megfontoltabbak voltak az elmúlt időszakban. A felelős családi vállalkozások koronavírus-járványra adott reakció emellett abban is különbözhetnek más vállalatokétól, hogy egyértelműen a cég megmentését tartották szem előtt – akár a saját vagyon felhasználásával is –, hiszen ez képviseli a legnagyobb vagyontárgyukat” – hangsúlyozta ki a szakember.

A K&H családi vállalatok kiválósági díj részletei itt érhetők el:

https://csaladivallalatok.kh.hu/k-and-h-kivalosagi-dij/

A K&H Csoport

Az ország egyik vezető és országosan közel 4000 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit mindenkor magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 208 lakossági fiókot működtet, és csoportszinten több mint másfélmillió ügyfélnek kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 2500 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.

Főbb adatok:

K&H Bank

2020 első negyedévének végén:

saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált):  362 milliárd forint

mérlegfőösszeg: (IFRS konszolidált, nem auditált):  3667 milliárd forint

adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált):  6,5 milliárd forint

K&H Biztosító

2020 első negyedévének végén:

saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált):  18,9 milliárd forint

mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 180,8  milliárd forint

biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált):  2,7 milliárd forint

adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,5  milliárd forint

Scroll To Top