A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) újabb kedvező hitelkonstrukciókat jelentett be kifejezetten az agrárvállalkozások számára, az áprilisban meghirdetett több mint 1500 milliárd forintos, a gazdaság újraindítását célzó finanszírozási csomag mellett, erről hétfőn tájékoztatta az MTI-t.
Az MFB kiemelte: a már meglévő hiteltermék megújításával kidolgozott finanszírozási megoldások akár 100 százalékos mértékű kamat- és díjtámogatás mellett jelentősen javíthatják a versenyképességet, és ösztönzik a mezőgazdasági fejlesztéseket.
A bank közleményében idézi Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkárt, aki hangsúlyozta: rendkívül fontos az agrárszektorban tevékenykedő vállalkozások folyamatos támogatása és működési feltételeik könnyítése, ezt szolgálja az MFB akár 100 százalékos kamat- és díjtámogatása is.
A közlemény tájékoztat arról, hogy bővül az idén januárban meghirdetett MFB Agrár Hitelprogram, mostantól már erdőgazdálkodók és erdészeti szolgáltató vállalkozások is pályázhatnak, hogy az elnyert hitel segítségével erdészeti technológiákra, valamint erdei termékek feldolgozására és piaci értékesítésére irányuló beruházásokat valósítsanak meg. Önállóan finanszírozható például erdőgazdálkodásban használt gépek, eszközök beszerzése, fatermékek felkészítését szolgáló gépek beszerzése, valamint erdei gomba, gyógynövény és vadgyümölcs feldolgozását vagy tárolását szolgáló fejlesztés.
Tájékoztattak arról is, hogy kedvezőbb feltételekkel igényelhető a 15 milliárd forint keretösszegű MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram 2020, a 8 milliárd forint keretösszegű MFB TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram 2020, valamint a 6 milliárd forint keretösszegű MFB Élelmiszeripari Forgóeszköz Hitelprogram 2020 is. A saját erőt nem igénylő konstrukciók keretében felvett hitelhez kapcsolódóan – a mostani módosítást követően – a vállalkozások 100 százalékos mértékű kamat- és díjtámogatás igénybevételére jogosultak.
Felhívták a figyelmet arra, hogy az MFB TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram 2020 programot csak mikro-, kis- és középvállalatok vehetik igénybe, az MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram 2020 és az MFB Élelmiszeripai Forgóeszköz Hitelprogram 2020 esetében viszont nagyvállalatok is igényelhetnek finanszírozást.