A budapesti bolt az utolsó

A hagyományos boltos javulásban. Az ingatlanvadászat, járvány előli költözködés is tükröződik a boltos világban, hiszen a főváros környékének és a balatoni megyék boltjai májusban a járvány előtti időszakhoz képest is nagyot ugrottak. De számított az is, hogy a webvásárlás azért a fővárosban a legerősebb, itt még ráragadhattak a vásárlók. Az utazók pedig nem jöttek.

A statisztikából az tűnik ki, hogy a járványos hónapokban a hagyományos boltok körében a fővárosiak bukták a legnagyobbat. És a leglassabban is kapaszkodnak kifelé a gödörből. A hagyományos boltok zöme a területi (megyénkénti) átlagokat tekintve már elérte a járványos időszak előtti szintet, kivéve a fővárosiakat. És itt májusban még mindig jelentős volt a lemaradás, 11%.

A boltos világ egészét nézve (a hagyományos és a webáruházi köröket együtt, azzal, hogy utóbbi súlya csak közelíti a 10%-ot) a javulás egyértelmű, 2021 májusában már túllépte a járvány előtti piacnagyságot.

Ezen persze lehet fanyalogni, hogy lehetett volna több is (több is egyébként, ha a jelentős drágulást mutató cigaretta és benzin nélkül nézzük a változásokat, akkor ugyanis 5% a májusi növekedés 2019-hez képest):

boltos világ   2020/2019 2021/2020 2021/2019 2021/2019
 április  május  április  május április május
változás -13% -3% +9,9% +5,8% -4% +2,6%
KSH, változás: kiigazítatlan volumenindex, 2020, 2021: előző év azonos hónapjához képest, 2021/2019: 2019 azonos hónapja=100%

Budapest lemaradt rendesen és még nem is tért magához

A statisztika a boltos világ területi megoszlását nézve a hagyományos boltokat lajstromozza, a webáruházak nélkül (hiszen azok a megyehatárokat nem nézve értékesítenek, sokuk akár az ország bármely szegletébe is szállítja a megrendelt portékát).

Budapest és Pest megye súlya nyilván a lakosságszám miatt is a legnagyobb a boltos körben, de a fővárosba utazók (munkába járók, diákok, turisták) is húzhatják felfelé a mérlegét. Nyilván a külföldi turisták hiánya is sokat rontott a mérlegen.

Számít az is, hogy itt a legerősebb a webáruházi értékesítés, egyebek mellett azért is, mivel az élelmiszereres webáruházak egyenlőre nagyobbrészt ebben a térségben vállalnak házhozszállítást. És könnyen lehet, hogy egyes alföldi megyékben a web kisebb súlya miatt ugrott visszatérőben jó nagyot a hagyományos boltos költekezés (Jász, Szabolcs megyékben). Igaz ugyanakkor az is, hogy itt kisebb volt a zuhanás is.

De hát mindent mérlegre dobva a legnagyobbat Budapesten esett a boltos világ és a leglassúbb ütemben kászálódnak ki a gödörből a boltjai.

Kitűnik az is, hogy a járvány hatására sokan kerestek maguknak lakhelyet, vagy csak egy lakható üdülőt a főváros környékén, valamint a Balaton mellett. Így Pest, Somogy és Veszprém megyékben már 4-5%-kal túllépte a járvány előtti 2019-es szintet a hagyományos boltos kör.

Az is számít persze, hogy 2020-ban, a boltos világ legsúlyosabb hónapjában mekkorát huppantak a hagyományos boltos vásárlások egy-egy megyében, többet, vagy kevesebbet kellett javulniuk a járványos előtti időszak szintjének eléréséhez.

Májusban Budapest mellett három megyében állt  mínuszban a boltos mutató (Győr, Vas, Békés, Csongrád), ami azt jelzi, hogy területi megoszlásban a többség már túllépte a járvány előtti szintet:

   2020/2019 2021/2020 2021/2019 2021/2019
 április  május  április  május április május
Budapest -33% -22% +21% +14% -19% -11%
Pest -10% +1,4% +8% +4% -3% +5%
Fejér -15% -1% +10% +2% -7% +1%
Komárom- -8% 0 +5% +1% -4% +1%
Veszprém -3% 0 110,0 104,0 -4% +4%
Győr- -20% -8% +10% +4% -11% -4%
Vas -15% -2% +7% +1% -9% -1%
Zala -19% -5% +11% +4% -11% 0
Baranya -18% -5% +15% +8% -6% +2%
Somogy -10% +3% +6% +2% -5% +5%
Tolna -10% +1% +5% +1% -6% +2%
Borsod- -13% -3% +7% +3% -7% +1%
Heves -12% -1% +7% +3% -5% +1%
Nógrád -3% +4% +1% -2% -1% +2%
Hajdú- -16% -2% +12% +4% -7% +2%
Jász- -4% +5% +4% +1% -1% +5%
Szabolcs- -7% +5% +9% +3% +1% +8%
Bács- -16% -6% +9% +3% -9% -3%
Békés -10% 0 +3% +1% -7% +1%
Csongrád- -8% -6% +11% +4% -9% -3%
KSH, KSH, változás: kiigazítatlan volumenindex, 2020, 2021: előző év azonos hónapjához képest, 2021/2019: 2019 azonos hónapja=100%

(blokkk.com)

Scroll To Top