A Bálnánál tartja eredményváróját a Fidesz-KDNP

A Fidesz-KDNP a budapesti Bálna előtt tartja vasárnap választási eredményváró rendezvényét, ahová várják a pártszövetség szimpatizánsait – közölte Nyitrai Zsolt, a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója pénteken, az épület előtti sajtótájékoztatóján.

Elmondta, a IX. kerületi Fővám térnél lévő Bálna déli teraszára szervezett eredményvárón jelen lesz Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke, a nagyobbik kormánypárt országos elnöksége, kormánytagok és Fidesz-KDNP-s európai parlamenti képviselők. A rendezvényen kivetítőn lehet majd nyomon követni a választás eredményét, és ide, a Bálna kereskedelmi, kulturális és szórakoztató központba várják a sajtót is.
„Azt kérjük mindenkitől, hogy most vasárnap vegyen részt a választáson, és mondja azt, hogy kétszer Fidesz”, vagyis egyéniben és listán is a kormánypártokat támogassa, majd csatlakozzon a Fidesz-KDNP eredményvárójához – közölte Nyitrai Zsolt.
A politikus hozzátette, az országgyűlési választásig folytatják a kampányt, mert még „nagyon sok feladat áll előttünk”. Egyéni képviselőjelöltjeik a hátralévő két napban – így vasárnap is – arra törekednek, hogy minél több választópolgárt keressenek meg személyesen, telefonon és minden más, jogszabály adta módon, buzdítva őket a Fidesz-KDNP támogatására a szavazáson – ismertette.
Nyitrai Zsolt hangsúlyozta, a Fidesz-KDNP jelöltjei jelentik a garanciát a munkahelyek teremtésére, a nyugdíjak megvédésére, a magyar vállalkozások támogatására és a rezsicsökkentés folytatására.(MTI)

Scroll To Top