1990. június 21-én újra megnyitotta kapuit a tőzsde – Korányi G. Tamás (főszerkesztő, Napi.hu) jól emlékszik arra a napra. Az akkor nagyon modernnek számító kereskedelmi központ apró termében zsúfolódott össze az akkori magyar tőkepiac néhány tucat emberrel. Valamint ott volt a világsajtó színe-java, mert hogy több volt a külföldi tudósító, mint a brókerek és a levezető együttvéve. Akkor egyetlen részvénnyel indult el a kereskedés, az IBUSZ papírja volt az első.

Persze sok minden megváltozott majdnem három évtized alatt, de most is hasonló az alapvető igény, mint akkor:

„Hogyan lehetne minél több részvényt a parkettre csábítani és hogyan lehetne még több keresletet hozni a vevői oldalon?”

1990-ben nulláról kellett indulni, ezért sokkal nehezebb helyzetben voltak a tőzsdei vezetők. Az 1990-es években a nulláról eléggé sikeres volt a tőzsde abból a szempontból, hogy a GDP-hez viszonyított kapitalizáció az évtized végére, 2000-re elérte a 40%-ot. Összehasonlításul: ma 5500 milliárd forint a BÉT-re bevezetett részvények teljes értéke, ez a mostani, nominálisan lényegesen nagyobb GDP-nek mindössze körülbelül egyhatoda, 16%-a. Ezt a 40%-ot akkor úgy lehetett elérni, hogy volt több, mint 40 privatizációs jellegű kibocsátás történt. A magyar állam teljes privatizációs bevételeinek 44%-át tőzsdén, tehát tőkepiaci tranzakciók során realizálta, miközben a cégeknek nyilvánvalóan csak egy kisebb részét, sőt, értékben is jóval kisebb részét adta el tőzsdén keresztül. A magyar privatizációnak sok hibája és gyermekbetegsége volt, ennek folyamatnak a tőzsdei része volt a legátláthatóbb.

Korányi G. Tamás szerint tavaly november óta egy új folyamat indult a magyar tőzsdén. „Az akarat megvan, ennek az eredménye is meglesz” – véli bizakodva.