810 millió forintból újranyitott 3 üzletet a SPAR

A két budapesti és az erdőkertesi áruház korábban is élelmiszerboltként működött. A SPAR által felújított üzletegységek biztosítják a helyi vásárlók számára a folytonosságot, illetve az emelt szintű kínálatot, kiszolgálást.

A SPAR hazai piacra lépése óta folyamatosan fejleszt, beruházásai pedig a legmagasabb fogyasztói elvárásoknak tesznek eleget. A korábban CBA üzletként működő két budapesti és egy erdőkertesi áruház korszerűsítését összesen 810 millió forintból valósították meg.

„A SPAR hosszú távú expanziós stratégiájába jól illeszkedik az egykori CBA üzletek üzemeltetésének átvétele, melyek Baldauf László érdekeltségi körébe tartoztak. A SPAR külső és belső felújításokkal, modern és naprakész kényelmi szolgáltatások bevezetésével biztosítja a környékbeli vásárlók minőségi ellátását” – mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.

Az erdőkertesi vásárlók a Béke utca 2. szám alatti üzletet július 5-én vehették birtokba. A 250 millió forintos beruházás révén az egység teljes egészében felújított eladótere a vállalat legújabb koncepcióját követi: a bejáratnál alacsony bútoros zöldség-gyümölcspult fogadja a vásárlókat, ahonnan a pékáru-részlegen keresztül jutnak el a csemegepultig, ahol látványpékség és grillpult is található. A LED-világítás energiatakarékos és éppúgy környezetkímélő, mint az épület hűtéstechnikája.

A SPAR Budapesten két korábbi CBA-egységet is felújított. A II. kerületi Széphalom Bevásárlóközpontban, a Hidegkúti út 167. szám alatt 420 millió forint beruházási értékből született újjá az áruház és augusztus 16-án nyitotta meg kapuit. Különlegessége, hogy az üzletbe a vevők az új látványpékségen keresztül léphetnek be, ahonnan a megújult zöldség-gyümölcs osztályon át jutnak el a megszépült csemegepultig, amelynek szomszédságában az új grillpultot találják. A gyors vásárlást önkiszolgáló kasszák is segítik. Hasonló pénztárak szolgálják majd a vevők kényelmét a 140 millió forintból átépített és augusztus 23-án megnyitásra kerülő VI. kerületi, Andrássy út 30. szám alatti üzletben is. Itt a kivitelezés során újdonságként csemege-, hidegkonyha- és sajtpult került kialakításra a megszokott és kedvelt arculattal, és formatervezett bútorokat kapott az új zöldség-gyümölcs részleg, a grillpult és a látványpékség is.

A SPAR üzletpolitikája, hogy az áruházaiban valódi élmény legyen a vásárlás és magas színvonalúak legyenek a szolgáltatások. Az üzlethálózat mindenkit vár a franchise láncolatába, aki szeretne egy minőségi kereskedelmi vállalatcsoport logója alatt dolgozni. Hiszen a hatesztendős SPAR Partner Programhoz történő csatlakozás biztonságos, azonnali és kézzelfogható előnyökkel jár. Miközben a kiskereskedők az együttműködés során megtarthatják önállóságukat, a SPAR csoport gazdag áruválasztékával, minőségi termékeivel és számos szolgáltatásával – például logisztikai, helyi és országos marketing-, illetve informatikai támogatás – segíti őket. A kis üzletek integrálása a SPAR franchise hálózatba ugyanakkor a helyi lakosság számára is kedvező, mert a környékbeli, kényelmi kereskedések kínálata jelentősen bővül, többek között a SPAR széles sajátmárkás termékkínálatának köszönhetően. A SPAR Magyarország pedig mindazon előnyöket, amelyekkel a hálózathoz csatlakozó kiskereskedők által üzemeltetett üzletek rendelkeznek – például a kiszolgálás személyes minősége, a vevőismeret, a vásárlókkal való szoros napi kapcsolat – hosszabb távon beépíti az üzleti kultúrájába, tovább emelve annak színvonalát. A csatlakozással kapcsolatosan további információk a következő weboldalon érhetőek el: http://www.sparpartner.hu/

Scroll To Top