Az előzetes adatok szerint 3870 milliárd forint, a GDP 8,1 százaléka volt a kormányzati szektor tavalyi hiánya. Az egyenleg az előző évhez képest 2882 milliárd forinttal, GDP-arányosan 6,0 százalékponttal romlott. A jelentős romlás a koronavírus okozta járvány gazdasági hatásainak és az azok enyhítésére hozott intézkedéseknek a következménye – erősítette meg csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A kormányzati szektor adóssága – az MNB adatai szerint – 2020 végén 38 408 milliárd forintot, a GDP 80,4 százalékát tette ki.
Az adatokat a KSH a túlzotthiány-eljárásról (Excessive Deficit Procedure – EDP) szóló jogszabály alapján, a nemzeti számlák európai rendszerében (ESA 2010) foglalt módszertani előírásoknak megfelelően jelentette az EU statisztikai hivatalának, az Eurostatnak – tették hozzá a közleményben.
Az EDP-jelentés kitér az idei évre tervezett főbb adatokra, amelyek szerint az államháztartás idei hiánya 3860 milliárd forint, a GDP 7,5 százaléka lehet, amiből 186,3 milliárd forint az önkormányzatok deficitjéből ered, 434,8 milliárd forint pedig a társadalombiztosítási alapoknál jelenik meg. Az államháztartás konszolidált bruttó adósságát az év végére 41 153 milliárd forintra teszi a jelentés, ami 2745 milliárd forinttal több a tavaly év véginél és a tervezett GDP 80,15 százaléka az egy évvel korábbi 80,45 százalékkal szemben. A jelentés 51 348 milliárd forintra teszi az idei GDP nominális összegét, ami 7,5 százalékkal nagyobb a tavalyi 47 743 milliárd forintnál.
A KSH közleménye szerint a kormányzati szektor bevétele 20 775 milliárd forint, a kiadása 24 644 milliárd forint volt az elmúlt évben. A bevételek 38 milliárd forinttal, 0,2 százalékkal növekedtek, a kiadások 13,4 százalékkal nőttek az előző évhez képest.
A kiadási oldalon a kifizetett munkavállalói jövedelem 194 milliárd forinttal, 4,0 százalékkal emelkedett, a pénzbeni társadalmi juttatásokat illetően 293 milliárd forint, 5,7 százalék volt a növekedés. A folyó termelőfelhasználás 66 milliárd forinttal, 1,7 százalékkal, a kamatkiadások pedig 67 milliárd forinttal, 6,4 százalékkal nőttek. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 131 milliárd forinttal, 4,5 százalékkal emelkedett. A kormányzati szektor egyéb kiadásai 2169 milliárd forinttal, 56,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, elsősorban a koronavírus okozta járvány gazdasági hatásainak enyhítésére hozott intézkedések következményeként.
A tavalyi negyedik negyedévben a kormányzati szektor hiánya 2276 milliárd forint, a GDP 18,1 százaléka volt. Az egyenleg 1515 milliárd forinttal, 11,9 százalékponttal romlott az egy évvel korábbihoz képest. A bevételek 14 milliárd forinttal, 0,2 százalékkal növekedtek, a kiadások 1529 milliárd forinttal, 23,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.
A jövedelemadó-bevételek 44 milliárd forinttal, 5,2 százalékkal emelkedtek a negyedik negyedévben. A termelési adók 169 milliárd forinttal, 7,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, az áfabevétel emelkedése 152 milliárd forint, 12,2 százalék volt. A társadalombiztosítási hozzájárulások 46 milliárd forinttal, 3,2 százalékkal, az egyéb bevételek 153 milliárd forinttal, 13,2 százalékkal csökkentek.