Április 1-jétől köthető a Generalinál a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) jóváhagyta a Generali Biztosító Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás (MFO) programra benyújtott pályázatát. A minősítés megszerzésével a társaságnál április 1-jétől lesz elérhető a termék

A fogyasztóbarát lakástermék feltételrendszerének megalkotása nagyobb piaci versenyt, átláthatóságot, valamint összehasonlíthatóságot eredményez. A széleskörű kockázati lefedettség, az ügyfélközpontú kárrendezési gyakorlat, az érthető és ügyfélbarát szövegezés mind az ügyfelek javát szolgálják, a fogyasztóbarát termék pedig elsősorban azokra a „klasszikus” kockázatokra fókuszál, amelyek bekövetkezése esetén az ügyfelek esetleg egzisztenciálisan ellehetetlenülhetnének. A termék kapcsán az MNB többek között azt is kötelezően meghatározta, hogy a biztosítók családbarát, zöld és digitális szempontokat is vegyenek figyelembe biztosításaik kialakításakor. A termék legnagyobb előnye tehát, hogy míg az alapkockázatok és alapfedezetek megegyeznek a minősítéssel rendelkező termékeknél, a kiegészítők volumenében és tartalmában lehet különbség, de minden egyes kiegészítő csak modulárisan köthető, így valóban csak azokra a kockázatokra szól majd a fedezet, amit az ügyfél szeretne.

A termék bevezetésével és a minősítés megszerzésével a Generali arra számít, hogy a lakásbiztosítások terén is tudatos ügyfélkör kifejezetten keresni fogja a minősítéssel ellátott terméket, a termékhez kapcsolódó új kárrendezési gyakorlatot pedig üdvözölni fogják. Ugyanis a kárbejelentés és a kárrendezés teljes folyamata digitálisan is végezhető. Az ügyfél egzisztenciális helyzetét fenyegető károk esetén pedig a biztosítók rendkívüli kárfelmérési és kárrendezési eljárást alkalmaznak. A kárrendezés időtartalma 100 ezer forint alatti kifizetési összegnél maximum 5, e fölött 10 munkanap lehet csak.

„A pályázati feltételben részletezett alapelveket és célokat társaságunk eddig is szem előtt tartotta, a széleskörű kockázati lefedettség, az ügyfélközpontú kárrendezési gyakorlat, az érthető és ügyfélbarát feltétel szövegezés régebben is központi elemei voltak a termékfejlesztési gyakorlatunknak, ezért is tartottuk fontosnak és nagyon örültünk, hogy a minősítés megszerzésével még jobban megfelelünk ezen törekvéseknek” – mondta Szabó Zoltán, A Generali Biztosító lakossági vagyonbiztosítási vezetője.


 A GENERALI CSOPORT

A Generali az egyik legnagyobb globális biztosító és alapkezelő vállalat. Az 1831-ben alapított vállalatcsoport 50 országban működik, teljes díjbevétele 2020-ban 70,7 milliárd eurót tett ki. A világszerte közel 72 000 munkavállalót alkalmazó és 65,9 millió ügyfelet kiszolgáló Generali Csoport egyike a vezető európai biztosítótársaságoknak, ázsiai, illetve latin-amerikai jelenléte folyamatosan erősödik. A fenntarthatóság iránti elkötelezettség a Generali stratégiájának egyik alapja, amely abból az ambícióból fakad, hogy a Generali élethosszig tartó partnerként álljon ügyfelei mellett, kivételes értékesítési hálózatának köszönhetően innovatív és személyre szabott megoldásokat kínálva. Ausztriai, közép- és kelet-európai, illetve oroszországi tevékenységét a Csoport (a prágai székhelyű) Ausztria, CEE & Oroszország Regionális Központon keresztül irányítja. A Generali a régióhoz tartozó 13 ország top 3 biztosítójának egyike

Scroll To Top