A Monetáris Tanács mai ülésének eredményeként nem változtak a kamatkondíciók: a jegybanki alapkamat szintje továbbra is 6,75 százalék. A döntés megfelelt az általános elemzői várakozásoknak.
A szokásoknak megfelelően az ülést Virág Barnabás alelnök által tartott sajtótájékoztató követte, melyen a jegybank tisztviselője ismertette a döntés hátterét. Az előretekintő iránymutatás nem változott érdemben a hetedik havihoz képest: „A Tanács folyamatosan értékeli a beérkező makrogazdasági adatokat, az inflációs kilátásokat, valamint a kockázati környezet alakulását, amelyek alapján körültekintően és adatvezérelten dönt az alapkamat mértékéről”.
A kommunikáció nem változott, ugyanakkor a júliusi, lazább lépés után a mai inkább a szigorú oldalra sorolható, különösen, hogy Virág Barnabás jelenleg inkább egy vagy két további vágást vetített előre az idei év hátralévő részére, sem, mint többet. Ez egyrészt az elmúlt időszakban tapasztalt, nagy jegybanki kamatpályák mérséklődésének fényében érdekes fejlemény volt, ugyanakkor az inflációs kép bizonytalansága és az óvatossággal fémjelzett monetáris politika okán teljesen indokolt. A vizsgálat alá kerülő tényezők alapján szeptemberben jó eséllyel 25 bázispontos vágás következhet, ezen kívül az év végéig további egy lazítást prognosztizálunk a korábbi várakozásunk és a mai kommunikációnak megfelelően. Ezek eredményeként az év végi kamatszintet 6,25 százalékra várjuk.
(Nagy János, makrogazdasági elemző – Erste elemzői közlemény)