Az adóelkerülésről és a Google-adóról tárgyaltak az uniós pénzügyminiszterek, akik luxemburgi ülésükön egyetértenek abban, hogy a digitális cégeket is meg kell adóztatni – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel kedden.
Magyarország élen jár a feketegazdaság elleni küzdelemben, éppen ezért megvédi az áfacsalókat eredményesen kiszűrő rendszerét, az ekáert – mondta Varga Mihály a tárca közleménye szerint az Ecofin luxemburgi ülését követően. A nemzetgazdaság miniszter ismét felhívta a figyelmet a Google-adóról szóló magyar javaslatra, amely szavai szerint nemcsak a digitális cégóriások megadóztatására, hanem a fizetendő adó behajtására is alkalmas.
Az Európai Bizottság tanulmánya szerint 2015-ben az EU-ban 152 milliárd euró (több mint 47 ezer milliárd) forgalmi adótól estek el a tagállami költségvetések – emlékeztetett Varga Mihály. Mint mondta, ebből az összegből jelentős részt lefaraghat a bizottság most ismertetett áfareform javaslata, amelynek fő célja a közösségi adószabályokat kijátszó csalások visszaszorítása. Mindezek fényében ellentmondásosnak nevezte, hogy néhány napja éppen az Európai Bizottság mondta ki a magyar fejlesztésű elektronikus közúti áruforgalmi ellenőrző rendszerről (ekáer), hogy uniós jogot sért, melynek gazdaságfehérítésében játszott kiemelkedő szerepét korábban Brüsszel is elismerte.
A gazdasági- és pénzügyminiszterek egyetértenek abban, hogy a digitális cégeket is meg kell adóztatni – tért ki az Ecofin ülés másik lényeges témájára Varga Mihály. Érdekesnek nevezte ugyanakkor, hogy több javaslat is éppen a bevételük alapján adóztatná meg a nagy internetes cégeket, míg korábban egy hasonló magyar szabályozást az Európai Bizottság az uniós joggal összeférhetetlennek minősített.
Az Ecofin-tanácskozáson a pénzügyminiszterek elköszöntek távozó német kollégájuktól. Varga Mihály emlékeztetett rá, Wolfgang Schauble azon kevés német politikusok egyike, akik az elmúlt időszakban is megértéssel fordultak Magyarország és a közép-európai országok problémái felé. Az egységes Európa híveként számíthatunk rá jövőbeni felelős pozíciójában is – tette hozzá a miniszter.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
