Gyorsjelentés 2017 Q2: Vegyes számok az Alphabet-től, három százalékot esett a papír

Vegyes gyorsjelentést tett közzé piaczárás után az Alphabet Inc. A nettó eredmény jelentős csökkenést mutatott, az árbevétel viszont szépen, 21%-al nőtt. Az árfolyam a számokra három százalékos csökkenéssel reagált. Holnap pedig a Facebook jelentésére figyelünk.

Piaczárás után közzétette második negyedéves számait az Alphabet. Az Európai unió által kiszabott 2,7 milliárd dolláros bírság miatt a nettó eredmény jelentősebb csökkenést mutatott, így a várt 4,49 dolláros egy részvényre jutó eredménnyel szemben 5 dolláros egy részvényre jutó eredményt értek el. Az árbevétel szintjén impozáns, 21 százalékos növekedést tudott felmutatni a cég. Az árfolyam ugyanakkor zárás után 3 százalékkal esett, ami elsősorban annak köszönhető, hogy romlottak a marginok, az operatív fedezeti mutató az egy évvel korábbi 27,8 százalékról 26,4 százalékra esett, továbbá 23 százalékkal csökkent az egy kattintásra jutó árbevétel. A cég sokkal inkább az összprofit szintjére fókuszál, melyet a volumen növekedésből akarnak elérni. Mindezek fényében kifejezetten érdekes lesz a Facebook holnapi gyorsjelentése, ahol szintén fontos lehet a marginok szintje.


Forrás: GazdaságTV.hu

Scroll To Top