Az egyik legnépszerűbb kommunikációs alkalmazás fejlesztői, a WhatsApp mérnökei nemrégiben arról döntöttek, hogy a kommunikációs adatokat titkosítani szeretnék. Ez azt jelenti, hogy a képek, szövegek, videók és telefonos beszélgetések immáron nem lesznek olyan könnyen hozzáférhetőek a mobilszolgáltatók és a hatóságok számára sem. Természetesen ez így nem teljesen igaz, hisz igen megalapozott indokkal az arra hivatott szervek még így is hozzáférhetnek az adatokhoz, azonban ehhez nekik immáron sokkal nagyobb befektetett munkára van szükségük.
A WhatsApp fejlesztőmérnökei szerint a jövőben a kommunikációban használt szövegek, képek, valamint a videók és a telefonbeszélgetések is csupán a beszélgetésben résztvevők számára lesznek hozzáférhetőek, hisz a whatsapp-kommunikáció immáron „end-to-end” titkosítási techológiával rendelkezik.
Amint az a szolgáltatás hivatalos blogján az elmúlt napok nyilatkozataiban megjelent: „Büszkék vagyunk arra, hogy egy újabb, igen fontos technológiai lépést tettünk meg az adatvédelem és és a kommunikáció titkosításának terén. Mi mindenképpen azt szeretnénk, hogy a WhatsApp példa legyen arra, hogyan védjük felhasználóink adatait és kommunikációját.” A hivatalos közlemény szerint még maga a WhatsApp sem láthatja azt, hogy felhasználói milyen tartalmakat osztanak meg, illetve milyen hang-, kép-, és szövegadatok cserélnek gazdát az alkalmazáson keresztül.
Természetesen a WhatsApp titkosítása igen komoly fejfájást okoz (megalapozott sejtések szerint nem csak) az amerikai hatóságok számára, hisz hozzávetőleges adatok szerint a földkerekségen több mint 700 millióan használják az alkalmazást. Így ami igazán jelentős előrelépés az adatvédelem, illetve a magánszféra védelmében, az egyes esetekben igazán komoly biztonsági kockázatot is jelethet, hisz az FBI szakértői szerint: „ilyen magas felhasználói szám esetében a hatóságok nem igazán tudják kiszűrni azokat a felhasználókat, akik adott esetben kiemelkedően magas nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthetnek.”
Jó példa erre az a nemrégiben megtörtént eset is, amikor az FBI – valljuk meg érthető okokból – szeretett volna hozzáférni egyes Apple IPhone felhasználók titkosított adataihoz. Ebben az esetben az FBI-nak egy külső szolgáltató céghez kellett fordulnia a titkosított adatok feltörése érdekében. Ez az eset is világosan mutatja azt, hogy a titkosított információk megszerzése a hatóságok számára egyre nehézkesebb és a titkosítás sok esetben garancia is arra, hogy a hatóságok csak igen kiemelt esetekben férjenek hozzá a személyes kommunikációhoz.
Egyes biztonságpolitikai elemzők szerint a WhatsApp legújabb lépése tovább mélyítheti a Szilícium-Völgy és Washington közötti szakadékot. Emellett érdekes megfigyelni azt, hogy más technológiai óriascégek – mint például a Facebook, több mint 1 milliárd felhasználóval – akarva-akaratlanul egyáltalán nem fordítanak figyelmet a kommunikáció titkosítására.
Forrás: http://hu.sofortgmbh.eu/
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
