Magyar Fanni, a Budapesti Corvinus Egyetem korábbi és a müncheni Ludwig-Maximilians-Universität végzős hallgatója nyerte idén az EY által immár tizedik alkalommal megrendezett EY Inside adóversenyt – közölte az EY Magyarország hétfőn az MTI-vel.
A tanácsadó cég közleményében ismerteti: az adóversenyen a magyarországi egyetemek és főiskolák legtehetségesebb, felsőbb éves és frissen végzett jogász-, illetve közgazdászhallgatói mérkőznek meg évről évre. A pályázók feladata egy valós ügyfélmegbízáson alapuló probléma megoldása volt, amihez összetett gondolkodásra, kreativitásra és kiemelkedő szakmai érzékre van szükség.
A legjobb tíz – idén pontegyezés miatt 11 – pályamunka beküldője a második fordulóban az EY szakértőiből álló zsűri előtt, személyesen mutatta be megoldását. A rekordszámú jelentkező közül kiválasztott győztes egy New York-i tanulmányutat, több százezer forintos pénzjutalmat és egy álláslehetőséget nyert, emellett képviselheti Magyarországot Az év ifjú adószakembere (Young Tax Professional of the Year) verseny nemzetközi döntőjében, Amszterdamban.
Magyar Fanni mellett egy közgazdász- és egy jogászhallgató, Rácz Gábor és Orbán Nikolett állhatott fel a dobogóra. A három legjobb összesen nettó 900 ezer forintos pénznyereményt kapott. Egy közgazdászhallgatót, Orbán Mátét különdíjjal jutalmaztak.
Sánta Miklós, az EY Magyarország partnere, az EY New York-i irodájának munkatársa, aki az adóverseny döntőjében a zsűri elnöke volt, a közleményben hangsúlyozza: világszerte egyre nagyobb az igény az adószakértői szolgáltatások iránt, így Magyarországon is sikeres karrierre számíthatnak az adótanácsadást választó, rátermett pályakezdők. Az idén júniusban záródó pénzügyi évben több mint 100 új munkatársat vesz fel Magyarországon az EY.
A közlemény felidézi, a globális versenyt 2012-ben a magyar nemzeti győztes, Osikovicz Edit Ágnes nyerte meg, aki a négynapos bostoni megmérettetésen húsz ország legjobbjait utasította maga mögé. Tavaly Borsos Tünde Petra, a Corvinus Egyetem akkori végzős hallgatója nyerte meg a magyarországi fordulót, a nemzetközi versenyen pedig második helyezést ért el. Ő a londoni EY-nál próbálhatta ki magát, jelenleg pedig a cég budapesti irodájában adótanácsadóként építi karrierjét.
Az idei globális verseny győztese 30 napos világkörüli utat nyer olyan világvárosok érintésével, mint London, Washington és Hongkong, ahol a városnézés mellett megismerkedhet az EY helyi irodáinak munkájával is – ismerteti az EY.
(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
