A várakozásokhoz képest alulteljesít a budapesti, bécsi, prágai és ljubljanai értéktőzsdéket tömörítő Közép-Európai Tőzsdecsoport – állapította meg hétfőn elemző írásában a Wirtschaftsblatt című osztrák gazdasági napilap.
Az újság abból az alkalomból elemezte a 2010 óta CEE Stock Exchange Group (CEESEG AG) néven működő szövetség helyzetét, hogy az értesülések szerint folynak a tárgyalások a ljubljanai értéktőzsde eladásáról, és az adásvétel még ezen a nyáron megtörténhet.
A Wirtschaftsblatt szerint a csoport számára nem túl hízelgő tény, hogy az a bécsi tőzsde jelenti a szövetség húzóerejét, amely maga is gondokkal küzd. Az értéktőzsde vezető ATX indexét hosszú ideje korábbi maximális értéke alatt jegyzik, és az AMAG osztrák alumíniumgyár, a lakóingatlanokkal foglalkozó osztrák BUWOG vagy a FACC osztrák repülőipari beszállító cég tőzsdei bevezetésén kívül régóta nem történt jelentősebb részvénykibocsátás (IPO).
Az írás szerint a csoporton belül ennek ellenére is kiemelkedik a bécsi értéktőzsde teljesítménye. 2015 áprilisában a szövetség tőzsdéin jegyzett vállalatok tőzsdei értéke összesen 140 milliárd eurót tett ki, és ebből 93 millió a bécsi értéktőzsdén jelent meg. Áprilisban Bécs ötmilliárd eurós forgalmat bonyolított, miközben Budapesten az értéktőzsdei forgalom csupán 1,4 milliárd, Prágában egymilliárd, Ljubljanában pedig csupán 60 millió eurót tett ki.
Az adatok ellenére Wolfgang Matejka vagyongazdálkodással foglalkozó üzletember szerint Bécs után Prága bír a legnagyobb vonzerővel a térség befektetői számára. A Budapesti Értéktőzsdéről szólva kétségbe vonta, hogy az Európai Unión belül – elsősorban Görögország miatt – uralkodó bizonytalanságokkal összefüggésben a befektetők számára hosszabb távon vonzó és stabil maradhat.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
