Mesterházy lemondása – Fidesz: a triumvirátus másik két tagjának is távoznia kellene

A Fidesz szerint Mesterházy Attila után a másik két baloldali vezetőnek, Gyurcsány Ferencnek és Bajnai Gordonnak is távoznia kellene.

„Most már csak a triumvirátus másik két tagjának a távozása várat magára. Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon éppannyira felelős (…) a baloldal katasztrofális vereségéért, mint Mesterházy Attila” – így kommentálta Kocsis Máté, a kormánypárt kommunikációs igazgatója budapesti sajtótájékoztatóján, hogy Mesterházy Attila csütörtökön lemondott MSZP-pártelnöki és frakcióvezetői posztjáról, egyben jelezte, nem kíván újraindulni a szocialista párt elnöki tisztségéért.
A Fidesz politikusa szerint „a baloldalon Gyurcsány Ferenc a valódi főnök”, ő mozgatja a szálakat, „az ő kottájából játszik a baloldal”. Ebből viszont az is következik, hogy a választási vereségért viselt felelősségben is osztoznia kell – mondta Kocsis Máté.(MTI)

Scroll To Top