EU-Ukrajna – Elítélte a Külügyminisztérium a kijevi tüntetés szétverését

A Külügyminisztérium szombaton közleményben ítélte el a kijevi Európa-párti tüntetés szétverését, és általában az erőszak alkalmazását Ukrajnában.

A Külügyminisztérium aggodalommal értesült arról, hogy szombat hajnalban az ukrán rendőrség erőszakkal oszlatta fel Kijev főterén fiatalok békés tüntetését – áll a nyilatkozatban. A tüntetők Ukrajna Európai Unióhoz való közeledéséért és a társulási megállapodás megkötéséért emeltek fel szavukat. „Elítéljük a rendőrség akcióját, és fontosnak tartjuk, hogy haladéktalanul vizsgálják ki az eseményeket, és megnevezzék ezek felelőseit” – írta a minisztérium.
A szólás szabadsága egyetemes emberi érték, s annak tisztelete fontos alapja egy demokratikus társadalomnak. A Külügyminisztérium elvárja Ukrajna vezetésétől, hogy biztosítsa az ország állampolgárainak a szólás és a gyülekezés szabadságát, és felszólítja az ukrán hatóságokat, valamint minden érintett felet arra, hogy tartózkodjanak az erőszak alkalmazásától, és tegyék lehetővé, hogy a tüntetők békésen fejezhessék ki véleményüket – folytatódik a közlemény.
Ukrajna Magyarország fontos szomszédja és partnere. „Hazánk egy stabil, jól fejlődő, demokratikus Ukrajnában érdekelt, amelynek európai közeledését őszintén kívánja és támogatja” – zárul a budapesti közlemény.
Az ukrán rendőrség különleges egységei erőszakkal oszlatták szét a Kijev főterén demonstráló Európa-párti tüntetőket szombat hajnalban. Hírügynökségi jelentések szerint a rendőrség gumibotokkal és könnygázgránátokkal támadt a tüntetőkre. A demonstrálók az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási megállapodás aláírását és Viktor Janukovics elnök lemondását követelték.
Viktor Janukovics felháborodásának adott hangot amiatt, hogy erőszakba fulladt az EU-párti tüntetés, és azt ígérte, hogy megbüntetik a felelősöket.(MTI)

Scroll To Top