Tőzsde – Alacsony forgalom, minimális változás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 28,36 pontos, 0,15 százalékos csökkenéssel, 18 565,69 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 7,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az erősödő Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
A Richter piacát leszámítva csendes kereskedés folyt a BÉT-en, a többi vezető papír árfolyama nem mutatott érdemi elmozdulást, így a BUX is alig változott – mondta Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője. Hozzátette, hogy míg az európai tőzsdék többségén folytatódott az enyhén pozitív hangulat, addig a magyar piacon az előző napi kis erősödés korrekciója volt látható.
A Richterrel kapcsolatban kifejtette, hogy pénteken és a hét előző napjain is a gyógyszeripari részvénynek volt magasan a legnagyobb forgalma, ami a papír MSCI indexbe kerülésével van összefüggésben. November 26-ig kell az indexet követő alapoknak átsúlyozniuk portfóliójukban a Richtert, a szakértő szerint addig várhatóan fennmarad a papír erős forgalma.
A Richter árfolyama 80 forinttal, 1,86 százalékkal 4390 forintra erősödött pénteken, a részvény forgalma 4,4 milliárd forintot ért el.
A Mol 50 forinttal, 0,35 százalékkal 14 270 forintra gyengült, 329,2 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 56 forinttal, 1,26 százalékkal 4385 forintra esett, forgalmuk 1,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,44 százalékkal 274 forintra csökkent, forgalma 959,2 millió forint volt.
Az Egis 36,5 millió forintos forgalom mellett 10 forinttal, 0,04 százalékkal 27 920 forintra erősödött.
A BUMIX 1242,43 ponton zárt pénteken, ez 17,31 pontos, 1,41 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában pénteken emelkedett a takarmánykukorica ára, a többi termény piacán nem változtak a jegyzések.
A takarmánykukorica decemberi árfolyama 700 forinttal 46 000 forintra emelkedett, a márciusi 500 forinttal nőtt 46 500 forintra, a májusi jegyzés pedig 1000 forinttal lett magasabb, 47 000 forinton zárt.
A malmi búza ára nem változott, decemberre 50 000 forintba, márciusra 49 200 forintba kerül tonnája.
Az olajnapraforgó-mag decemberi jegyzése változatlanul 96 000 forinton, a márciusi 97 000 forinton áll.(MTI)

Scroll To Top