Miért ezek a legdrágább utcák Magyarországon? – A zenga szakértője válaszol

Megjelent a KSH Ingatlanadattár legfrissebb kiadása, amely vármegyénként, megyei jogú városonként és utcánként mutatja be a 2024-ben értékesített családi házak, társasházi lakások és panellakások átlagos négyzetméterárait.  

Futó Péter, a zenga.hu ingatlankereső portál elemzési vezetőjének kommentárja a közzétett adatokhoz:

A legdrágább utcák sorrendjében tavaly óta több fontos változás is történt. A legdrágább utcák jellemzően minden évben a legdrágább települések és budapesti kerületekből kerülnek ki, melyek között Budapest I., II., V. és XII. kerületét, valamint a Balaton északi partját – Balatonfüred, Tihany és környéke – lehet említeni. A zenga.hu-n kínált lakóingatlanok hirdetési négyzetméterárai az V. és a XII. kerületben, valamint Tihanyban már elérik a 2 millió forintot.

Az elhelyezkedés mellett viszont az ott értékesített ingatlanok állapota – például új építésű lakások- is képes befolyásolni egy adott utca négyzetméterárait. Ha egy utcában több luxuslakást is értékesítenek egy adott évben, könnyen az élbolyba kerülhet akkor is, ha egyébként nem feltétlenül a legdrágább kerületben vagy településen található.

A legolcsóbb utcák ezzel szemben főként az ország periférikus elhelyezkedésű kistelepülésein vannak: több Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében található falu mellett, ezúttal néhány észak-dunántúli utca is felkerült a legolcsóbbak közé, például Pápán és Celldömölkön. A legolcsóbb utcákban hirdetett lakóingatlanok négyzetméterárai jellemzően az 50 ezer forintot sem érik el, miután az alacsonyabb jövedelmek és munkalehetőségek hiánya miatt itt erős kínálati piac alakul ki.

A KSH adatai szerint 2024-ben az alábbi utcák voltak a legdrágábbak:

Az ország legdrágább utcái 2024-ben (lakások)

ezer Ft/m2

1.

Budapest 02. kerület, Levél utca

2 585

2.

Budapest 01. kerület, Országház utca

2 336

3.

Budapest 02. kerület, Tulipán utca

2 306

4.

Balatonfüred, Deák Ferenc utca

2 303

5.

Budapest 05. kerület, Aulich utca

2 270

6.

Budapest 02. kerület, Lepke utca

2 223

7.

Budapest 06. kerület, Dalszínház utca

2 191

8.

Budapest 02. kerület, Borbolya utca

2 142

9.

Budapest 12. kerület, Szarvas Gábor út

2 141

10.

Budapest 05. kerület, Zrínyi utca

2 049

Forrás: KSH

A KSH adatai szerint 2024-ben az alábbi utcák voltak a legolcsóbbak:

Az ország legolcsóbb utcái 2024-ben (lakások)

ezer Ft/m2

1.

Borsodnádasd, Kölcsey Ferenc utca

23

2.

Miskolc, Nap utca

25

3.

Kunszentmárton, Bethlen Gábor utca

27

4.

Borsodnádasd, Kossuth Lajos utca

31

5.

Pápa, Mező utca

31

6.

Celldömölk, Nagyvárad utca

32

7.

Dombóvár, Erzsébet utca

34

8.

Kőszeg, Sziget utca

42

9.

Bácsalmás, Kossuth Lajos utca

45

10.

Mezőhegyes, Táncsics utca

45

Forrás: KSH

Scroll To Top